Kertészkedem mélán, nyugodtan,
Gyümölcsfáim közt bíbelek
Hozzám a tiszta kék magasból
Egyes daruszó tévelyeg;
Felém a kert gyepüin által
Egy gerlice búgása hat:
Magános gerle a szomszédban –
S ifjú nő, szemfödél alatt.
Kevés ember jő látogatni,
Az is csak elmegy hidegen;
Látszik, hogy a halott szegény volt,
Szegény s amellett idegen.
Rokonait, ha van rokonja,
Elnyelte széles e világ;
Nem nyit be hozzá enyhe részvét,
Legföljebb… a kiváncsiság.
Műhely körül a bánatos férj
Sóhajtva jár, nyög nagyokat;
Ide fehérlenek deszkái,
Éppen azok közt válogat.
amaz talán bölcső leendett,
Menyegzős ágy eme darab:
Belőlük elhúnyt hitvesének
Most, íme, koporsót farag.
Siránkozik a kisded árva,
Amott sír öntudatlanul;
Ha nő szegény, az életkönyvből
Nehéz első betűt tanul!
Ölében rázza egy cselédlány,
Duzzogva fel s alá megyen:
„Sírj no, igazán sírj!” kiált rá,
S megveri, hogy oka legyen.
Kertészkedem, mélán, nyugodtan,
A fák sebeit kötözöm;
Halotti ének csak fülembe…
Eh, nékem ahhoz mi közöm!
Nem volt rokon, jó ismerős sem;
Kit érdekel a más sebe?
Elég egy szívnek a magáé,
Elég, csak azt köthesse be.
Közönyös a világ… az élet
Egy összezsúfolt táncterem,
Sürög-forog, jő-megy a népség
Be és ki, szünes-szüntelen.
És a jövőket, távozókat
Ki győzné mind köszönteni!
Nagy részvétel, ha némelyikünk
Az ismerőst… megismeri.
Közönyös a világ… az ember
Önző, falékony húsdarab,
Miképp a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász, s – harap.
Ha elsöpört egy ivadékot
Ama vén kertész, a halál,
Más kél megint, ha nem rosszabb, de
Nem is jobb a tavalyinál.
Forrás: A kert öröme – 101 vers kertbarátoknak 10-11. old. –
Népművelési Propaganda Iroda 1982.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése