A világváros zengett. Ezer plakát üvöltött.
Az aszfalton megálltam. Az ordító plakátok
között megláttam Jézust. Szívét, az átdöföttet
mutatta mint a Mágnest és hívta a világot.
Ezerszám ment az utcán a sok eltévedt bárány
s nem tudták, hogy reájuk vár Jézus ott oly árván.
Mellette jobbra Vénusz fürdőtrikós plakátja
kínálta a mezítlen test kincseit vigyorgón,
balról Bacchus kövéren, harsányakat kiáltva
boros mámor plakátján ott lovagolt a hordón,
lent paszták, szív-kenőcsök, feljebb foszló, túlérett
fanyar tiltott-gyümölcsük kínálták bár-tündérek.
Népgyűlés. Fürdő. Pezsgők. Pillangó lelkű nőcskék
hívták a jajos embert, mint gyermeket a játék.
- Jézus mutatta vérét: eszmék örök kenőcsét,
meg azt, hogy csak a jóság balzsam, ha lázas szánk ég
s hogy mélyebb meztelenség van, mélyebb kéjű élet
a bőrnek életénél: a Szív, aztán a Lélek!
Borzongva búslakodtam. Nagyon megszégyenültem,
hogy idejött a Mester, hol nagy dobbal kínálják
a krajcáros csodákat, mint hogyha kifütyülten
a Költő kínálná az Ember Tragédiáját
a gombozó pulyáknak. Csak álltam ott szerényke
szégyenpírral s motyogtam: Szegény Jézus! Szegényke!
Szegény Jézus! Szegényke! Karnagy, naprendszereknek
gigászi dirigense, hogyan jutott eszedbe
versenyre kelni itt, hol percenként elperegnek
a csöpp ember-zenécskék, Nihil felé neszelve?
Oly nagy neked az Ember, olyan érték a Lélek,
hogy érte égi trónod ily könnyen elcseréled?
És ekkor csoda történt: fent a falon üres lett
Jézus véres plakátja, mert lelépett a Mester
és intett, hogy kövessem. Mögöttünk még vereslett
a Marx kopott plakátja, Jézus dicsőült testtel
tempósan, lassan visszament a Történelembe,
én meg nyomon követtem s víg szél fújt kebelembe.
Ahányat lépett Jézus, mögötte annyi század
maradt el s az örökkévalóság víg szelében
avult plakátok lengtek, melyekkel ember lázadt
Jézus uralma ellen a szebb jövő nevében,
mint gyermek apja ellen, ha kártyavár rakása
közben hívja, hogy kertjét, vagy a lelkét felássa.
És elmaradt mögöttünk a multi század tépett
Világrejtély-plakátja, hervadtan eltűnt Danton
Egyenlőség-plakátja, az Erőt, testi Szépet
kínáló reneszánszé s mint zord boldogság-fantom:
a gyilkosok plakátja, melynél rég így kiáltott
a nép: Jézust feszítsd meg, mert Barrabás az áldott.
Majd visszafelé jöttünk, de lent, hol Katakomba
vonul a századoknak alatta s embereknek
a lelke mélyén. Mert fent Sátán az úr goromba
nagy elmúlás-kaszával. De lent a Gyökereknek,
örök megújhodásnak, tavasznak van hazája
és ennek mindörökre Jézus lesz a királya.
A Katakomba titkos ajtója a mi szívünk.
Fent bűvölet bolondít s míg hírt, gyönyört halászunk:
keresztre küldjük Jézust, örömgyilkosnak hívjuk
s ha elfogy ópiumkánk, minden világi nászunk:
a Katakomba-mélyre, vagyis magunkba szállunk
hol Jézustól rügyezni kezd minden tiszta álmunk.
Fent Borgiázó pápa és száz Júdás akadhat,
- de lent szentek vonulnak örök processiókban:
szüzek, mártírok, pápák vonulnak és vígadnak.
Mert ez a Katakomba. már élve égi jókban
lesz részes az, ki itt jár. – A nagyvárosba érve
lám, Jézus visszament a plakátra a helyére.
A plakátok szavára a nép hol azt, hol ezt vett,
ki kéjt, ki szív-kenőcsöt, kipezsgőt, úri mámort,
- de volt olyan, ki méla arccal türelmet vesztett
a boldogság-lesésben, egy perc alatt leszámolt:
Jézus szemébe nézett (mint Claudel vagy Papini),
s a Katakomba-mélyre szállt égi mámort inni.
A forgatagban álltam. A világváros zengett.
Csak most értettem meg, hogy az ordító plakátok
közt mit kereshet Jézus. Véres szívét, a szentet
mutatta mint a Mágnest és hívta a világot.
Ezerszám ment az utcán a sok eltévedt bárány
s nem tudták, hogy reájuk vár Jézus ott oly árván.
Forrás: Vigilia 1935. 3. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése