Babits Mihály: Intelem vezeklésre

Mivel e földön jónak lenni oly nehéz -

erényeid elhagynak mint az ifjúság,

de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák

s ha netán elfáradva az úton leülsz,

mind köribéd telepszik és arcodba néz

nyugodtan, mintha mondanák: „Nem menekülsz!” -

s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz,

kicsit hátrábbhúzódik, és ha nem figyelsz,

megint előjön, kezed nyalja, s mintha már

lelked belső helyein és zugaiban

kotorna nyelve ragadósan, síkosan,

és érzed már hogy többé nem kergetheted

s nem verheted hacsak magadat nem vered -

verd! verd! ezer bűn nyelve lobog benned mint a tűz

és lelked már nem is egyéb mint ez a tűz:

te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár

s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét

s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat,

mint a bélpoklos poklát mely benne rohad

és őt is elrohasztja - viszi mint az őrület

vak égését, ezt a sivár belső tüzet

amelyben minden bölcs erő és fiatal

erény úgy illan el, mint tűzben az olaj,

légbe leng fel és híg egek felé enyész -

mivel e földön jónak lenni oly nehéz!