2021. nov. 13.

Páll Lajos (1938-): Éjfél körül

 


Már csak négyen aluszunk egy ágyban,

a nénjeim asszonyokká nőttek,

a csíkos cserge lomja lekopott,

színe veszett az asztalterítőnek.

Kicsi lett itt minden mellette,

hogy itt fekszem újra gyermekként,

lába bár az ágy széléig ér,

fölöttem ropog az éjben a tetőzet,

s az ajtóra ráhűl fehéren a dér.

Apám háttal ül a ágynak,

előtte lámpa s fazakal,

ó, ezt a képet már hányszor láttam

és hordtam mindig magammal.

Így a fényben még hatalmasabb lett,

az árnyéka föl a gerendákig jut.

Nézem, hogy kíséri minden  mozdulatát,

s kinn szél rázza a hánytorgó zsalut.

Itt fekszem újra gyermekként,

és bátor szeretnék lenni, mint gyermekkoromban,

mikor nem féltem a havas éjtől,

ha tudtam apám velem van;

hinni szeretném, hogy mindentől megvéd,

s megbújni huncutul a lájbija megett,

hinni szeretném, hogy ő a legigazabb,

s hogy szavára tesznek az emberek –

hinni szeretnék még jobban, mint gyermekkoromban.

Az ingaóra zengve kettőt kongat,

a korong megáll, apám törli a kezét,

 a lámpa lángját jó mélyre húzza,

vetkőzik az ágy szélén, még mormol valamit:

imádkozik. A székeken a levetett ruhák,

mint foszlott kertek, úgy hevernek.

Hallgatózom: a falu felett mind kárvallottak

sírnak a szelek. Az ajtóra egyre gyűl a dér,

s a macska motoz valamivel,

az ablakhoz havat csap a szél,

kinn zúg a balladás, téli éjjel.

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése