Szilágyi Domokos (1938-1976): Gyermekek

 

 

Rosszak? Nem mi, felnőttekül

vagyunk rosszak? Mint eleink

voltak, bizony, apánk-anyánk is –

ó, nem amiatt rosszak,

hogy a világra hoztak,

hiszen csak megint és megint

ez a vége (az eleje!) -:

csak nem nézték meg eleve

ezt a vacak földet, mifajta,

hogy egyáltalán élni rajta

érdemes-é - - úgyis befalta

eleinknek is eleit

és elejét is és az alját,

mint ahogy majd mohón befalják

utódaikat is örök-

falánk rögök,

s fölül, alul, elöl, mögött

oda jut mind, végignyögött-

végigröhögött-végigkába

élet után az éjszakába.

Rosszak? Nem mi, felnőttekül

s szüleink-eleink voltak rosszak,

hogy féligkész világra hoztak?

 

Én feleim, éjfeleim

határán hiába figyelek:

nem védnek védjelek,

s jobb nem gondolni földre-égre,

jobb nem tűnődni, hogy mivégre,

csak az marad, hogy védjelek,

ahogy tudlak, e vak világtól,

méregtől, ólomtól meg ágtól

s magamtól is megvédjelek.

Amíg kisded lángjaink égnek,

nincs helye ócska bölcsességnek.

Vár egy asszony és két gyerek.

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár