Belerovom a nevedet
a szemembe, a homlokomba,
belerovom minden tagomba,
hogy sohase felejtselek –
és meghalok. S a hollók széjjel-
zilálják testem csarnokát.
Akkor nagyleány unokád
sétálni fog a kedvesével
őszesti erdőn. És elámul!
Minden levélen, mely aláhull,
nevedre ismer irigyen,
arca piros lesz, s így rebeg:
„Nagyanyámat valakiben
a mindenség szerette meg.”
Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése