Sikoltoztam, mint az a pöttöm
Madár, mint az a rozsdafark,
Ki egykor kéményembe költött,
S hogy tüzet raktam, megzavart
Ösztönével beszállt a házba,
Körülrepdesett, és vadul,
Már-már sikítva kiabálta,
Hogy irgalom, hogy füstbe fúl,
Hogy oltsam el a tüzemet, mert
Megfúlnak fent a fiai…
Visítottam, ahogy csak ő tud,
Csak állat tud visítani…
Rimánkodtam. Öt kontinensen
Szállt át a hangom: emberek,
Nézzétek, baj van a fiammal,
Siessetek, segítsetek.
Reátok bízom – ordítottam -,
Vigyázzatok reá, hiszen
Ettől függ kedvem és bizalmam
- S nem hallgatott rám senki sem.
Kedves fiam, tüzek lobognak,
Füst száll, végzettel viselős.
Nem bízom én már senki másban,
Magadra bízlak: légy erős.
Erős légy, vészeld át, viseld el,
Ameddig mód van tűrni – tűrj.
S ha nincs már mód, még ott a szárnyad,
Ott van még óriási szárnyad:
Feszítsd ki bátran és repülj.
Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése