„Apu, íjjál – szólott riadtan
két és fél éves kisfiam. –
Apu, íjjál, ne döjömböjjön…:” –
és én elkacagtam magam,
mert kinn esett és egyre dörgött,
s ez ellen szólott,nem vitás,
megijedt kisfiam szavából
a kérés és a buzdítás.
De honnan ez az ősi, szép hit,
hogy az írásnak ereje,
varázsereje van, s lekushad
tőle ég és föld eleme?
Honnan egy ilyen kisgyerekben?...
Mosolyogtam, de fanyaran,
mint kinek erről a dologról
oly más tapasztalata van.
Ám rád fogok, fiam, hallgatni,
s nem rád, lelkem-lakó szibillám,
akkor is, ha… nos hát, igen,
ha szavamra rímként csap a villám.
Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése