Veled vív versem Vitéz!
és vigasztal,
most hogy az első hó
befödte sírod
s én mint zarándok állok
itt felette!
Mert te bánattal tértél
aluvásra
másfélévszázad régmúlt
idejében
és azóta is úgy tetszik
neked tán,
hogy hamvad felett könny
s gyász egymást váltják.
Nem Vitéz! nem volt az „béka-egérharc”,
hősi munka volt, amit te
végeztél,
a dal hérosza vagy te s
úgy estél el
lanttal kezedben a
Szépség csatáján!
Illett a szó a szádba,
mikor mondtad
panaszkodással
Tempefőiről,
hogy „az is bolond, ki
poéta hazánkban”.
Én most szívemmel, mint
rubint mérővel
megmérem minden drága
elfolyt könnyed,
mit sorsod felett magányodban
sírtál
s felidézem s számlálom
sóhajod,
mely akkor szakadt
százszámra szívedből,
mikor verseid becstelen
hevertek
kiadatlanul drága
garmadába –
a halál ott járt ablakod
alatt,
tüdőd sípolt s te
mindenről lemondtál.
Puha por-párnán porladó
poéta
kár volt arcodat
elborítni könnyel,
jobb lett volna csak
Anakreon módján,
mintahogy néha derült is
a kedved,
víg vers közt látni
győzelmes jövendőd!
Nincs nyoma sem már
semmi búnak, bajnak
sírod körül, mely szíved
szorongatta:
Lilla tied lett s nem
lesz soha másé,
neved s neve egybefont
koszorú lett –
híred kiszállt
sasszárnyként Debrecenből
s míg a Múzsának hódol a
jövendő
fent is repül az
időtlen-időkig!
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendáriom XLIV. évf. 45. sz. 1944.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése