A "Krími szonettek"-ből
Jól megostorozom, s szélnek feszül az állat,
Lábam körül a völgyek, az erdők és hegyek,
Mint hullámzó patak, úgy úsznak-lengenek,
S én megrészegülök, ahogy kerengve szállnak.
S ha lassankint a ló siketre-vakra fárad,
S a földre ráfakul a leples szürkület,
Szememben, mint törött tükörben, úgy libeg
Fantomi képe völgyek, erdők, hegyek sorának.
A föld aluszik, én nem. A habba loccsanok,
Egy duzzadtmellű hullám torlik a part fele,
Homlokom nekiszegtem, kivágom karomat.
Tarkómon szerterobban a hullám s kavarog:
S mint sajka, melyet pörget az örvény ereje,
A vak-mély feledésbe zuhan a gondolat.
(Ford.: Kardos László)
Mickiewicz, Ádám (1798-1855) a legnagyobb lengyel költő. A demokratikus forradalom eszméinek híve és nagy költője, aki rajongó lelkesedéssel kísérte a 48-as magyar forradalom sorsát is. Romantikusan színes költészete lényegében realista jellemű. Mickiewicz a politikai, szerelmi és tájfestő költészetnek egyaránt mestere.
(Forrás: Kardos László válogatott műfordításai 120. old. - Szépirodalmi Könyvkiadó 1953.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése