Én Istenem, újra csak gond!
Mit éltünk át e napon!
Fészekduló, csalfa tündér
Nézett be az ablakon.
Egyre mondta, mondogatta:
- Nem puha a fészketek!
Bárhogyan is kipárnázta
Virággal a szeretet.
Szivetek is forrón dobog,
Mégis hideg a fala:
Nem hatja át fagyos kövét
Melengető sugara.
Nem nőhet a lelketekhez,
Annyi árnyat rejteget...
Keressetek máshol tanyát,
Napsugarast, meleget!
- Újra kergetsz, csalfa tündér,
Fészekduló, bőt hozó!
Nem tudod te, hogy mit érez
A hazátlan bujdosó
Hány emléket hagyunk vissza
Fölcserélve a tanyát!
Megleljük-e a reménység
Elveszített fonalát?
Mennyi idő száll el, mig a
Régi fészek ködbe vész,
Mig az újból templom épül
S csillagszeme égbe néz.
de jó annak, de boldog is,
Kit az Isten úgy szeret,
Hogy ád neki örök otthont,
Fecskefészkes födelet!
Forrás: Pósa Lajosné: Tövises utakon. Költemények. Budapest,
1911. Singer és Wolfner Könyvkereskedése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése