Az egész ház alszik,
Éjfélt üt az óra...
Nyugtot adó éjben
Már csak ő van ébren:
Halovány orcámnak
Hű simogatója,
Álmok álmodója.
Ilyenkor bontja ki
Lelke kócsagszárnyát...
Látom is álmomba,
Amint száll ragyogva.
Fényes csillagívben
Fölöttem cikáz át,
Hallom suhogását.
Sorsunk útjait is
Sorra mind bejárja:
Lesz-e majd kalászunk?
Vagy csak tarlót látunk?
Száll-e valamikor
A magunk fájára
Énekes madárka?
Istenhez is fordúl,
Hogy könyvébe nézzen:
Mi van bele írva?
Melyikünknek sírja
Nyílik meg hamarább:
Hegyen, völgyön, réten,
Zúgó erdőszélen?
Gyere már pihenni,
Űzd el a sok árnyat!
Homlokod redője:
Lelked temetője.
Mivel takarsz be, ha
Megtörik a szárnyad?
Űzd el a sok árnyat!
Forrás: Pósa Lajosné: Tövises utakon. Költemények. Budapest, 1911. Singer és Wolfner Könyvkereskedése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése