Öreg óra, fali óra,
Lejár már a te időd is!
Elketyegted már a multat,
Ketyegd még a jövendőt is!
Légy tovább is az a régi
Igaz barát, aki voltál:
Családunknak leghivebbje
Bölcsőnél és koporsónál.
- Tik-tak, tik-tak... koporsónál...
Emlékszel-e, öreg óra,
Tudod, akkor, réges-régen,
Mikor tarka lepkét űztem
A rekettyés Marosszélen?
Hogy dobtam föl a lelkemet
A kék égnek sugarába!
Hogy csattogott, hogy ujjongott,
Mint a tavasz pacsirtája!
- Tik-tak, tik-tak... pacsirtája...
Állj meg, szivem, sóhajts egyet
S úgy sződd tovább a mesédet:
Egy tavaszi álom után
Bejártam a mezőt, rétet.
Tele volt már a kezem is.
A lelkem is vadrózsával:
Megfestettem a jövendőt
Mennytükröző mosolyával.
- Tik-tak, tik-tak... mosolyával.
Haj, egyszer csak megrezzenve
Álmaimból fölébredtem:
Egy fekete szárnyú madár
Nagysuhogva szállt felettem...
Vitt magával egyre messzebb
Zúgó sötét rengetegbe,
Hova nem hat nap sugára:
Felhőlakta bús szigetre.
- Tik-tak, tik-tak... bús szigetre.
Fekete volt ott a virág,
Bánatot sírt a madár is,
Valami nagy örök gyászról
Sóhajtott a csüggő ág is.
Mind lehullott a vadrózsa,
Eltútta a sziget éje:
A szivemben, a lelkemben
Nem maradt, csak a tüskéje.
- Tik-tak, tik-tak... a tüskéje.
De sokáig kellett várnom,
Mig egy sugár oda tévedt!
Mig megleltem ezt a nyájas,
Búfelejtő, puha fészket.
Te ketyegted itt szivemnek
A legelső boldog órát,
Te sirasd el: a szivemben
Az utolsó őszi rózsát!
- Tik-tak, tik-tak... őszi rózsát.
Forrás: Pósa Lajosné: Tövises utakon. Költemények. Budapest, 1911. Singer és Wolfner Könyvkereskedése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése