Nincsen sehol oly mély patak,
Pedig bércen, völgyön fakad,
Mint amilyet ringat a sziv magába!
Talán azért oly harmatos,
Olyan színes, ily illatos
A szerelem, a boldogság virága.
S talán azért hervad könnyen:
Többször fürdik bánatkönnyben,
Síró patak gyöngye csügg a levelén...
Szegény virág, élted rövid!
Szemfedőd is könnyből szövik,
Sokszor éppen nyíló tavasz közepén
Forrás: Pósa Lajosné: Tövises utakon. Költemények. Budapest,
1911. Singer és Wolfner Könyvkereskedése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése