Szárnyam szegve,
Megtépdesve,
Mint a viharvert madárnak,
A mióta
Bús lakója
Lettem e nagy kővilágnak!
Búnövesztő
Négy esztendő
Barázdáit számlálgatom:
De sokféle
Gond ekéje
Szántogatta a homlokom!
Hol van a kék,
Sugaras ég?
Alig látszik egy tenyérnyi!
Mosolyával,
Csillagával,
Oh, még az se tud benézni!
E kőváros
Olyan gyászos!
A napnak is útját állja...
Úgy sajnálom
Bús virágom!
Nem hullhat a csókja rája.
Hányszor vártam,
Mégse láttam
Hazatérő fecskét, gólyát,
Pünkösd napján
vasárnapján
Nekünk nyíló piros rózsát!
Méhdöngést is,
Zümmögést is
Csak álmomba" hogyha hallok:
Mikor eltünt
Napos kertünk
Ösvényein elandalgok.
Édes párom,
Boldogságom,
Vígy innen egy kis tanyára!
Hol szerelmes
Galamb repdes
S akác hajlik ablakára.
Forrás: Pósa Lajosné: Tövises utakon. Költemények. Budapest,
1911. Singer és Wolfner Könyvkereskedése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése