Serdülő kornak tükre vagy,
káprázatoké holnap.
Hangodban régi ütemek,
szemedben szállnak holdak.
A tücsök lábadhoz szalad,
ha rábólong az este;
egy elbotorkált fuvallat
hajadhoz bújik esdve.
Magányos vagy még, hallgatag,
mint templomban a képek.
Előrajzolnám utadat,
látni siettetnélek!
-: megállít fél-halk dallamod,
évszakokénál mélyebb
csended szívemre hullatod –
már szinte-szinte félek.
Főnév és jelző mind kopott!
a vers mindegyre csonka!
részletkek rajza, látszatok…
nem jutok holdjaidba!
elhalt szavak közt bukdosok,
mit rögzítnék, fölém lép
s változtat mennyi alakot!
nem adja teljességét
annak, mi benned e g y s z e r i.
Voltak s tán lesznek istenek,
lesz elhagyott s lesz áldott.
Voltak és lesznek emberek.
Aki veled csatázott,
neved, ha hallja, majd megáll
benned tisztelni mindazt,
amiért élni érdemes.
S tanúját álmainknak.
Forrás: Életünk – Irodalmi és művészeti antológia 1964. I. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése