Fogadj be erdő, dacoló fiadnak!
Fáid közé fának,
gyantás törzsű szálnak,
bokornak, levélnek!
(- Mit érek, mit érek?)
Ne fogadj fejszének!
Ne fogadj be erdő,
ne fogadj fejszédnek!
Fáid kivágatnak,
tört fénye a Napnak
nem takar, nem ápol.
(- Mit várhat fiától?)
Szóim nem értették,
add füveid nyelvét!
Ökleim nem félték,
rútnak találtattam,
(- Magamra maradtam?)
add forrásod fényét!
Bűneim nincsenek,
hitem még nem veszett,
alázat nem rontott,
(- Vagy játsszak bolondot?)
veszettül tagadnak –
prédikálnak papnak.
Fogadj be erdő, magányból, fiadnak!
Forrás: Életünk – Irodalmi és művészeti antológia 1964. I. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése