Úgy gondolok Rád, mint május egére –
Vagy csillagokra nyári éjszakán;
Úgy gondolok, mint álomszerelmére
Gondolhatott valamék ősanyám –
Ábrándozó, merengő ősanyám,
Leány korában, réges-régen,
Krinolinban tán, ósdi székén,
Vasárnap alkonyán.
Úgy gondolok Rád, mintha régi kornak
Liliomszerű lányvirága lennék,
Kinek a lelke tiszta kis tavában
Szelid gyürüt vet egy-két báli emlék;
És akinek képeslap-albumában
Fehérgalambos, nefelejcses kártyák –
És aki látta, babonás álmában,
Messzelibbenő menyasszonyi fátylát…
Hej, pedig bolond, bús vajúdó kornak
Vagyok a lánya, - vagyok kínozottja,
Aki a maga-szerzett kenyerére
Tépázott lelke vérkönnyeit ontja.
Kínlódom. Tűrök. Kancsukáz az élet –
És egy nap alatt lelkenrugnak százszor!
Jajj, messze estem álmodó, becézett,
Kis krinolinos, bájos ősanyámtól!...
Hanem ma este találkoztunk ketten.
Ez a szerelmem odavezet hozzá.
Kedves alakja finom illatában,
Mintha a multak fehérségét hozná.
S én elfelejtem, hogy hiába élek,
Hogy sorsomnak nincsen is mosolya –
S hogy csak az álmom kapcsol össze Véled:
Hogy menyasszonyod nem leszek soha…
Forrás: Zord idő 1. évf. 8. sz. 1919. dec. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése