2020. máj. 30.

Nagy Emma: Testamentum

(Készülő könyvem

utolsó levelére.)

 

Örökségül verseim seregét hagyom rátok,

Kik majdan golgotámon megilletődve jártok:

Énfajta, fehér, nyughatatlan Jövendő Lányok. –

 

Magamért sírott, érttetek is sírás;

Mi új hitünkhöz alapitó – Írás:

Az lesz a könyvem! –

… Engem még halálra kínoztanak.

De jönnek többen!...

Jönnek. Követnek… Apostolok lesznek.

Hazug erények rozzant templomára

Üszköket vetnek!

- Félbemaradt álmom szebben is folytatják!

Nem lesztek bilincselt, szegény istenadták;

De lesztek szabadon rebbenhető szárnyak!

Új szépségek nektek új kapukat tárnak:

Ti már szerethettek gyönyörű merészen!

 

Engem – még álmodni sem engedtek szépen.

 

- Lázas írásaim testálom ma rátok:

Énfajta, nyugtalan, utánam jövendő

Új Szerelmes Lányok!

 

Gondoljatok majd rám. Legszebb csókotokban

Lenyűgözött énem ősi tüze lobban.

Amikor szerettek, amikor lobogtok,

S biztos lábatokkal új arany grádicsok tetején dobogtok:

Jussak eszetekbe! – Ejtsetek egy könnyet.

- S szeressétek nagyon ezt a véremmel írt

Alapító könyvet.

 

Forrás: Zord idő 1. évf. 3. sz. 1919. okt. 1.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése