(Készülő könyvem
utolsó levelére.)
Örökségül verseim seregét hagyom rátok,
Kik majdan golgotámon megilletődve jártok:
Énfajta, fehér, nyughatatlan Jövendő Lányok. –
Magamért sírott, érttetek is sírás;
Mi új hitünkhöz alapitó – Írás:
Az lesz a könyvem! –
… Engem még halálra kínoztanak.
De jönnek többen!...
Jönnek. Követnek… Apostolok lesznek.
Hazug erények rozzant templomára
Üszköket vetnek!
- Félbemaradt álmom szebben is folytatják!
Nem lesztek bilincselt, szegény istenadták;
De lesztek szabadon rebbenhető szárnyak!
Új szépségek nektek új kapukat tárnak:
Ti már szerethettek gyönyörű merészen!
Engem – még álmodni sem engedtek szépen.
- Lázas írásaim testálom ma rátok:
Énfajta, nyugtalan, utánam jövendő
Új Szerelmes Lányok!
Gondoljatok majd rám. Legszebb csókotokban
Lenyűgözött énem ősi tüze lobban.
Amikor szerettek, amikor lobogtok,
S biztos lábatokkal új arany grádicsok tetején dobogtok:
Jussak eszetekbe! – Ejtsetek egy könnyet.
- S szeressétek nagyon ezt a véremmel írt
Alapító könyvet.
Forrás: Zord idő 1. évf. 3. sz. 1919. okt. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése