Üdvözlégy tiszta nyári éj,
Ki elterülsz a réteken
S szikrázó csillagpompa fenn
Mit ringat, rejt a végtelen.
E szűzhegység köröskörül
Mint estimám, a csendbe fúl…
A tenger rémlik rajta túl,
Vad áradattal habja dúl.
Egy pásztorsípnak hangja szól
Nyugatról hozza kósza szél –
Kelet felől már holnapunk
Lassan derengő napja kél.
Tán épp’ e pillanatban egy
Társunk a létnek búcsut int.
Tán most egy hős – az áhitott –
Mint gyermek elsőt most tekint.
Sötétlő földi téreken
Sejtelmes titkos csend terül.
Terhét eldobja lelkem is
Helyébe jóság s csend kerül.
S mi volt még gúny és fájdalom,
Most elhagyá e sziv lakát,
Az Úristennek hangja szólt:
Mostan nevezte meg Magát.
Ford.: Osvát Kálmán
Forrás: Zord idő 1. évf. 6. sz. 1919. nov. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése