Jaj, kicsi lány, kicsi lány, de csodás,
De varázscsodaszép a te lelki világod.
Látod, a vén cinikust iderántod
A lábod elé. S mint régi parázs,
Ami hamvak alól új szélre kilobban.
Dobban a szívem a szűz muzsikára,
Párapuhán ami száll s minek ára
Köny, amit öntesz annyi dalodban.
Fáj a szivemnek a könny, ami hull
S gonoszul remegek, hogy hulljon a könnyed.
Könnyeden, óh, ha terül puha szőnyeg
A lábad elé, szivem összeszorul,
Hogy elhal a dal, ami szárnyat emelget.
Lelked a kagyló, könnye ha nincsen,
Nincsen gyöngye sem. Én kicsi kincsem
Fájva kivánom, - fájjon a lelked!
Forrás: Zord idő 1. évf. 4. sz. 1919. okt. 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése