2020. máj. 30.

Őszi kép


A fáról halk zizzenéssel lebben a levél,

Aranyporban izzik minden körül.

Kékes árnyékok rózsaszint ölelve

Az ég alján, minden csodaszinbe merül.

 

A barna éjszaka szárnya még messze,

Nagy csöndben csak a gyümölcs ritmikus hullása halszik:

Amint összeölelkezik anyjával a földdel,

Ki telt testü gyermeke nedvéből szomjasan iszik.

 

Színes lombok között

Ízes, leves, nagyhasu körték csorgó méze csábit:

Festett héju  büszke almák kemény husa,

Mint kedvesed keble kelletti magát,

Hamvas kék pora a sötét szilvának ingerel az ágról.

Ifju leányként rejti szemérmesen a bársonyos barack üde arcát.

Mi szivednek drága, jó, a kedv, a mámor s a feledés

Kacagva kinálja jövendő nedüjén

Ötujju kezéből a levél.

Sóhajtva rázza keménycsontu gyermekét a komoly dió,

A porból apró, vidám fejjel

A pergő som piros mosolya kél.

 

A távolból – enyhe keretül – bükk és makkerdők

aranyló árnya suhog,

Honnan borzas, duzzadt dongók, kövér aranylegyek szállnak feléd.

Lágy muzsikájukra füledbe kedvesed neve zöng,

Míg bágyadt pillájával az alkonyat ide hunyorgat,

Szivedet csöndesre csókolja a csönd.

 

Dékániné Máthé Mariska 

Forrás: Zord idő 1. évf. 4. sz. 1919. okt. 16.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése