Csókkal fognám be
szemedet: aludj.
Mint asszonytól ha
tovább kell mennem,
Úgy válok majd, halkan,
lábujjhegyen
Tőled én földem s
violasötét
Vastag énekszó tornyosul
bennem.
Merítő, nyári sűrűben
állok,
Derékig édes
asszonyvetésben.
Ím ez a föld itt. Ez
múlik el.
Jó íze volt. Nem innen
bántott,
Messze túlról jött
minden szenvedésem.
Örök szerelmek véletlen
ágya,
Örök csaták múló mezője
te,
Szolgáló, csendes, barna
arcodat
Fennutazó, halhatatlan
felhők
Havazó kínja lepte be.
De harc alatt és
szerelem alatt
Föld volt itt mélyen,
lágykéjű, meleg.
Kenyérszagú te, jó,
alázatos,
Asszonyízű édes
mulandóságom,
Tudtalak mindig és
szerettelek.
Csókkal fognám be
szemedet: aludj.
Asszonyaidtól is így
kell megválnom.
Mert örök szerelmem
kínja tündököl.
De gyönyörűségedre
bársony alkony,
Borul rá
fériszomorúságom.
Így indulok majd s
violasötét,
Vastag énekszó tornyosul
bennem.
Héjázó zengés a hegyek
felett:
Szerettem ezt az életet
S ez az élet szeretett
engem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése