2016. jan. 15.

N. Jaczkó Olga: Virágzó cseresznyék





Kazinczy-kiadóvállalat, Kassa. Csonkamagyarországon a Studium bizománya. Jaczkó Olga kedvelt és értékelt novellaíró a Felvidéken, ez a kötete bizonyos mértékig igazolja hírét. Technikában és meglátásban csakugyan író, témáiban már kevésbé rokonszenves: túlontúl sötét. Nőíróknál ritka dolog a vigasztalanság ekkora mértéke; végig a kötet tizenhárom elbeszélésén keresztül alig akad méltányos, jó embere; közömbös, rideg, sőt gonosz és ostoba a legtöbb. Talán az írás erejét akarja ezzel megmutatni, író voltának férfias fémjelzését; talán így látja embertársait valóban. A megbocsátó derűs szem azonban még nem az erő hiánya, a jó felfedezése nem a nőíró lebecsülő jellemvonása. Sajnálnók Jaczkó Olgát, ha élete folyásában csak olyan emberekkel találkozott volna, mint az alakjai. A papok züllöttek és kíméletlenek; a tanítónők gonoszak a rájuk bízott gyerekek iránt, férjhez menési vágyukban nevetségesek, titokban szeretkezők. A háború előtti Magyar irodalom egy részének folytatása az ilyen bitumenes írás; reálisnak szokták mondani, a reális élet azonban nem ilyen.

A kötet gyűjtőcíme egyben a legszebb elbeszélést jelenti. Ez a Virágzó cseresznyék című novella mély és tökéletes asszonyi líra; stílusban, erőben, szerkezetben és lélekrajzban tökéletes alkotás. Megoldása is felemelő. Az Október az államfelbomlás ügyes képe egy megértő és szociális érzékű úri fiún át. Az Isten kegyelmében egy férfi-lelkigyakorlat igaztalan következményeit tárgyalja; a férfi a szerzetes korbácsló prédikációjára leköpi, közönségesen leköpi asszony-szeretőjét, hogy később kétségbeejtő lélekforgatagban könyörögjön érte. A Leányintézet című hosszú elbeszélésben a leánynevelő szőröstül-bőröstül embertelen, alig van a lányoknak jó szavuk és gyengéd érzésük egymáshoz. A Sírásó Péterné-ben kitűnően megírja a sírásóné beszélgetését urával megásandó saját sírjáról, de azt már nehezen hitetheti el, hogy négy szál deszkát senkitől ne kaphasson a szerencsétlen sírásó felesége koporsójának.

Jaczkó Olga írói egyénisége mindebből tisztán kialakul előttünk. A társadalmi és erkölcsi nyomor, az ember magára hagyatottsága, a poligám férfi közönye az egy férfit szerető és istenítő nő iránt, ez az írói birodalma. Mosolya nincs. Feszültség van az írásaiban s ezzel az olvasó érdeklődését már kezdetben megnyeri. El nem igazít, magunkra hagy. Később, élete előbbre haladtával átfogóbb lesz a szeretete s a megértés könnyével átszőttebb a szava. A megértés könnye kimossa majd alakjaiból a jót is.
K.
Napkelet 7. évf. 1. sz. (1929. január 1.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése