A bágyadt Zephyrek’ lengedezéseit
A’ zúgó Boreás’ mord szele váltja-fel;
’S már a’ parti virág, mellyet az hűs patak
Rengő habbal öblít vala,
Hervadt kelyhe körűl dérkoszorút visel,
’S szílfáninkra Aquiló, mellyeket a’ Jegyes
Érlelt fürtjeivel nyájasan ált’ölelt,
Ismét téli fagyat lehell.
’S a’ hol néma liget’ csendes homályiban,
Kristály ér’ fejinél, erdei hangokon
Phyllist énekelém, pázsitos hantomat
Száraz gally ’s jeges hó lepi.
Hagyd a’ mord Aquilót, Imre, csikorgani!
De i agy Dorilis’ vagy Lili’ karjain
A’ bús télnek, öröm ’s tölt poharak között,
Űzzük terhes unalmait.
Majd ha Phoebus az ég’ déli határiból
Országunkra kegyesbb fénnyel alá mosolyg,
És fagylalt mezeink’ túnya vidékiről
A’ hóhalmokat elveri,
Új díszben jön elő a’ gyönyörű tavasz;
Kész a’ bús Ligetet ’s a’ jeges hantokat
’S a’ csörgő patakot, s’ Flóra’ virágait
Új életre varázslani.
Minket, hogyha talán eggyszer elérkezik
Éltünknek szomorú fergeteges tele,
Többé vissza, tudod, nem hoz az elnyelő
Sírból semmi Prométheusz.
(Forrás: Újhelyi Dayka Gábor' Versei Újhelyi Dayka Gábor'
Versei, 1813.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése