I.
Üssön akármikor, üssön ama végóra, halandók
Lévén amellyet kikerülnünk nem lehet, ámbár
Nemzetek, országok fejedelmei, régi királyi
Székek s fényes arany koronák örökössei légyünk,
Vagy szalmás alházra s szegény kalibára születtünk:
Szűk élelmünket rabigában nyögve keressük.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - S legyen bár-
Mely rövid és mi nehéz elkezdett pályafutásom:
Hogyha neked használhattam vele, váltig elég volt.
Emberiség szent oltárán áldozni tenéked
Ó te, nemes lélek legszebb bálványa, s világunk
Minden aranyjánál becsesebb fő kincse, szabadság!
Hogy nép a népet kedvelje, hogy ember az embert
Érdeme s méltósága szerént tisztelve becsülje.
II.
Oszlani kezd már lassanként a régi setétség
Éjjele; terjednek lassanként már az igazság
Életadó fényesb súgári; terjed az észnek
Végre kifejtődő természeti tiszta világa.
- - - - - - - dőlnek az elmét
Mennyei díszeitől megfosztó rút babonának
Emberi vérbe merült iszonyú bálványai. Hosszas
Álmokból felserkenvén, az ezernyi tulajdon
Káraikonn okosult népek vetekedve lehányják
Láncaikat, s jobb és igazabb új alkura kelnek.
III.
Boldog idő lehetett, mikoron sem szolga, sem úr még
Nem vala; eggyenlők lévén az egész haza minden
Gyermeki, mint testvér s azoneggy anya szülte rokonság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése