Egy király utazván egy mezőn megszállott,
S egy paraszttal, ki ott kapált, szóba állott.
Jó ember! serény vagy, látom, a munkában,
Izzadásod bére mi lehet napjában?
Négy garas, jó uram, a kapás felele.
Igen kevés, mond ő, hogy éred meg vele?
Egy napról más napra egyen erőt veszek,
Egyet interesre jó kéznél leteszek,
Eggyel fizetgetem régi adósságom,
A negyedik garast mindig sárba vágom.
A király elhűlvén nem várt bátorságán,
s okosan tréfáló szava fontosságán.
Elment, s e szép mesét sokaknak feltette,
De hogy senki köztük azt meg nem fejthette.
Végre a vén kapást magához hivatta,
Ki tréfás szavának ily értelmét adta:
Az első garassal éltemet táplálom,
S erőt veszek, mellyel a földet kapálom,
A másikkal fiam ruházom s nevelem.
Kinél interessel azt egy nap meglelem,
Régi adósságom eggyel fizetgetem.
Mert, mint lehet, azzal vén atyám tengetem,
Negyedikkel tartom egy eladó lyányom:
S azért mondám, hogy azt mindé sárba hányom:
Mert ez vissza nékem nem fogja fizetni,
Ha férjhez megy, majd rám ügyet sem fog vetni.
Mint a föld, mely az ég meleg zsírját issza,
A belé szórt magot bőven adja vissza:
Úgy a mit költöttek szüléitek rátok,
Vénségekben, fiak, nékik megadjátok.
Ti is lyányok ebben restek ne legyetek,
Szembetűnő példát sőt abban tegyetek,
Hogy hazudott a vén utolsó szavában,
Mert a rátok költ pénz nem hull a Dunában.
(Forrás: Endrődi Sándor: A magyar költészet kincsesháza, -
Új ifjúsági kiadás – Átdolgozta és kibővítette: ifj. Bókay János – Athenaeum
Irodalmi és Nyomdai R.-T. kiadása, Bp.,1927.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése