Bornemisza Tamás*: Emléközet

Ím, egy emléközetet írok, 40. és 41. esztendőben minemű veszedelöm lett Magyarországban, és Buda mi módon jutott török Szulimán császár kezében, kiben nagy részében inkább mind ott voltam.

János királnénak Izabella asszonynak 40. esztendőben július hovában Budában egy fiúmagzatja lűn, kit az keresztségben Jánosnak nevezének.

János király, magyar király Erdélben, Szászsebesben meghala, testét az urak Petrovics Péter, frater Gyergy kencstartó és Török Bálint nagy haddal Budára hozák, onnét Fejérvárban vivék, tisztességgel eltemeték.

Gróf Miklós¹ Budára jűve küvetségen Izabella királyní asszonyhoz, és az neminemű szörzés és kötés János király² közett és Ferdinandus király között volt, hogy János király halála után az magyar királyság, mindén hatalom kivévén, esmeg az magyar királyság Ferdinandus királyra szálljon, és Izabella királyné asszonynak és az ű fiának tartozzik Ferdinandus király az János királynak tulajdon jószágát megszabadétani, kétesztendei alatt tellességgel épen.

Ezalatt Izabella királyné asszonynak és az ű fiának, János hercegnek Magyarországban tiszteséges helt adjanak, azhol fiával megmaradjon.

Gróf Nikola ezzel Budába Izabella asszonyot meguszolá Ferdinandus király akaratjábul, és adnak vala lakóhelt Izabellának Pozsont és Nagyszombatot, minden tartományával, és egész huszonötezer forintot minden esztendőben életére, míg az János király jószágát megszabadítják Izabella asszonynak.

Ez szörzésen erömest megmarad vala Izabella asszony, de az magyar urak semmiképpen nem engedék, azok, azkik soha az igenességet és Magyarország békességét nem kevánták.

Végre hogy ez szerzés véghez nem mehete, Lénárt Filsz, király hadnagya³ valami néppel Bécsországból alájüve, az magyarok ezekkel Visegrádot megszállák, megvevék, az óbudai mezőre szállának, Buda ellen sáncot vetének, de eccer sem lűének, mert látták, hogy nem elegek az megvételre, és az haddal visszatérének, Tatát megvevék, Fejérvárat megvevék, és az had leszálla.

Ugyan János király halálakoron Werbőczy Istvánt és Eszéky Jánost, pécsi püspeket török császárhoz beválaszták az magyarok, kik oly számos küvetséggel jüvének meg török császártul, ki miatt jüvendő esztendőre Buda elvesze, és egísz Magyarország mind lassan-lassan utána vész.

Ugyanaz üdő alatt Prini Péter és Frangapán kalacsai érsek és többen az urak, Izabella királyné asszonytul elállának többen az urak, ki Ferdinandos király hívségére állának.

41. esztendőben.

Esmeg aprilisban Ferdinandus király minden erejit, németet, magyart, mind vizen s mind szárazon indíta, kik az Dunán és az főden nagy erővel Óbuda mezeire szállának, onnét Buda alá szállának, az Madár-hegyről sáncot vettetnek, és Buda várát és várasát igen kezdék töretnie.

Budában penig valának akkoron ellenurak: frater Gyergy kencstartó, Petrovith Péter tömesvári ispán, Werbőczy István, Markos Péter, Battyány Orbán, egyéb nemességgel és hadakozó népekkel.

Ugyanezen időben jűe Budára, lengyel királytul két fű lengyel követ, Izabella asszonyhoz, kik akarának békességet szerzeni Ferdinandus közett; eznek az dolgát tikigyelmeteknek sok beszéddel írhatnám meg, mint jártanak.

De csak tikigyelmetek revideden megértse: mikoron az magyar urak, kik Budában voltanak, kik az ország megmaradásának azmit nem kevántanak, minthogy az ű gonosz bosszúságokat az németeken kitehessék.

Mikoron látták volna, hogy az lengyel urak az békesség dolgát igen futnák Izabella között és Rogondorf³ közett, mert minden napon az lengyel urak Buda várából kimentenek Óbudára, az német táborban, Rogondorfhoz⁴, estig az békességre ott traktáltanak, estve esmeg Buda várában királyné asszonyhoz bejüttenek.

Ezt az magyar urak hogy meglátták, az Werbőczy István házához gyűlének, és az két lengyel urat az Budavárból kihívatták, mintha valami kérdések vóna tűlek; hogy közikbe jüvének, mindjárást az urak: Petrovith, Werbőczy, frater Gyergy, Battyany, Markos Péter közbenfogák, mint kétszáz puskással, és az Buda kapuján, kit Szent János kapujának hínak, kitolák üket az kapun, és jámborok nagy pironkodással Óbudára az német táborban menének.

Ez dolgon Izabella királyné asszony megharagvék, hogy az ő atyja küvetin ilyen nagy küsebbséget tettenek, és mindjárást fölkészüle, hogy morhájával, fiával, szolgáival Budábul kimenne az német táborban, és szekereit fölrakatta, lovait szekerekben befogatta.

Mikoron az urak, kik akkoron Budában valának, ezt látták volna, mindjárást Buda várában tanácsban gyűlének, királyné asszonyt kezikben hívaték, sok szép szóval, sok könyörgéssel szólának nekie, de az Izabella asszony ebben semmit nem fogada.

Hanem ilyen feleletöt ada nekik: Az én uram, János király mihent megholt, ottan minden ketölességbül megmentém, immár most nekem senki nem parancsolhat, azmit akarok, azt mívelem; azért látom, hogy törökké akartok lenni, és mind engem, mind fiamat, az országot, Budát török kezében akarjátok ejteni.

Ez okájért kimegyek kezületök, mert én inkább akarok, míg élek, mind az én fiammal keresztyén fejedelöm foglya lenni, hogynem az én fiam török császár után király legyen, és én királyní asszony legyek; mert látom, hogy ti az én színem alatt akartok minden hatalmat cselekedni.

Mikoron az urak ezt hallották vóna, sokat halgattanak, végre kencstartó frater Gyergy erre így felele Izabellának: Vesztegjelen tefölséged, kérünk szép szóval, mert ha az kérésnek nem engedsz, együtt oly dolog fog rajtad esni, kit nem erömest látsz.

Mikoron Izabella asszony ezt hallotta vóna, hogy ugyan hatalommal is űtet megtartanák, mindjárást nagy sírást kezde tenni, és az uraknak semmit sem szóla, hanem az tanácsból közülek sírva kimene.

Ez dolgokat tikigyelmeteknek sok beszéddel köllene megírnom, mert ezekben mind ott forgottam, de az üdő nem engedi, jóllehet immár Magyarországban nem sokan vadnak, kik ez dologról illen módon megemléközzenek, mert mind elhótanak.

Mikoron ez dolgok immár mind meglettenek volna, másnapon Izabella asszony az budai bírót, Turkowith Miklóst hívatta mind tizenharmad magával, kik között én Bornemisza Tamás egyik vótam.

Az budai bírót megkérdé: hogy kinek volna tiszte? az budai bíró így felele: Senkinek egyébnek, hanem tefelségednek, az te fiadnak.

Ezt hallván az királyné asszony, mindeniknek kezeket fogá, mindnyájan megesküttek, hogy űneki a bíró és az tanács minden híséggel lennének; és erre is ajánlá magát, hogy addig nem nyugodnék, míg nem az ű fejével, az ű szabadulásával az Buda várasát, az sok jámbort megszabadítaná.

Ezt is mondá az több beszéd között: úgy gondoljatok rejá, hogy ezek az árulók engemet és az országot régen elárultak, csak hogy űk uralkodhassanak. Akkoron ez válasszal jüvének ki királyné asszonytul.

Ebben egynehány napok elmúlván, ismeg Izabella asszony kiizene az tanácsnak, hogy gondot viselnének az megszabadulásra, mert én fogoly vagyok, úgymond.

Az tanácsbul két polgárt választanak Izabella asszonyhoz, Bácsy Ferencet és Siri Imrehet: ezektül az királyné asszony ezt izené: hogy az németökhöz kiküldjenek, és velek megszörződjenek, és Budát kézben adják az köresztyén fejedelömnek, hogy pogán kezében ne jusson; mert én nyilván értöm, úgymond, hogy ezek Budát pogánnak akarják adnia.

Ez szót hallván, az királyné asszony akaratját és az pogántul való rettegést megértvén, az tanács végezé, hogy az némethöz kiküldene, és mindent végezne velök az megmaradásról.

Egy embört kiküldenek éjjel titkon Budából, és Rogondorffastul hetlevelet külde azon éjjel, hogy valamit Izabella asszony, az váras kívánna az megmaradás felől, írják meg, mindent kész királyi pecsét alatt, keze írása alatt megadni, beküldeni.

Ezt titkon Izabella asszonynak hírré tevék, kin az királyné asszony igen örüle, és Istennek hálát ada, hogy Buda töreké nem volna, hanem köresztyén kézben esnék.

Az mi kívánsága lűn királyní asszonynak az ű megmaradása felől, és az országnak megmaradása fölül, mindent artikulos szerint megírának, és titkon kiküldék Rogondorfnak, kire Rogondorf mindenre hit szerint fogadá, hogy kísz király kezében megadni, és Ferdinandos királlyal meg köll firmáltatni, erősíteni.

Ezeknek penig ez artikulusoknak mássa ez napiglan nálam vagyon az Rogondorf keze írása alatt.

Szentháromság-nap után hetfűn két ember, egyik tanácsbeli Bornemisza Girgelt, másik Korcholás Pétert kibocsáták éjjel Budából, hogy hatszáz magyar puskást és azután két zászlóalla lancot behozzanak Budában, és azután az egész hadat, ki királyné asszonynak mind akaratjával volt; kik mikoron Rogondorffhoz mentenek volna, ottan kész lett reá, de semmiképpen magyarokat nem adott, hanem két zászlóalla lanckenest, kik előtt zászlótartóul tette az fiát, kik az Bódogasszony cinterimen az kis kapun bejüttenek Budában az Buda piacára, de az Rogondorff fia az zászlóval bé nem ment, hanem kinn maratt volt, ezt az lancok hogy látták, hogy sem dobjok, sem zászlójok nincsen, mindjárást esmeg, senki nem űzvén, kifutamának.

Így veszté Rogondorff Budát el az magyaroktul és mind egész kesztyénségtül.

Mikoron ezt frater Gyergy meglátta volna, hogy ez dolog így esett, mindjárást sokat az polgárok közül megfogata, némelyeket erősen megcsigáztata, nímelyeket fogságra vete, és némelyeknek házukat földúlatá, minden morhájokban zsákmánt tétete, egyet az tanácsbeliek közül, Báchy Ferenc dejákot az Buda piacán néggyé vágatta.

Néhányan ezek közül elszaladának: Palchan Péter, ki akkoron Budán kisbíró volt, és Bornemisza Gergel tanácsbeli polgár, Bornemisza Tamás tanácsbeli polgár, Korcholás Péter, Bajuszus Tamás, Báchy Benedek, ezek Budábul, kiknek morhájokban zsákmánt tűnek, hanem Palchan Péter feleségét és morháját őrizet alá vették.

Ezenben császár Budára juta, az urak kikészülének Samborjára nagy kevélységgel, és mikoron nem volna azannyira ajándokok, kivel császárt, az török urakat ajándékoznák, az én házamra, Bor Tamás házára küldék Battyány Orbánt, Markos Pétert, hogy az mi üstet, aranyat, selömmorhát, aranyas atlacokat találnának ajándokra valót, mind elvinnék.

Isten tanú benne, hogy házamra jüttek; aranyas kupákat, jeles aranyláncokat, ezüstmívet, selömmarhát, aranyos atlacot, kit ajándékokban vittenek ki akkoron császárnak az én házamból, többet tett tizenegyezer forintnál.

Ezzel nem elégettenek, hanem feleségem, gyermekem császárnak atták rabságul. Kire az basa ellenfeleletet tött császár képében, császár akaratjával ezt mondá: hogy az török császárnak oly nagy eröme vagyon mast, hogy Budát fegyver nélkül vette meg, hogy mindennek megkigyelmezött; ez mai napon, ha tulajdon atyját elte volna meg, mindennek kegyelme vagyon. Így lött én feleségem fejének, gyermekimnek kegyelme.

Mindezeket penig egy örök emléközetért írtam meg, mert ezek mind így voltanak, kinek csak fél részét sem írtam ki; ha ki penig kilömben mondaná, bizony vétket tenne az jámbor beszédében. Azért ez legyen az vége.

*) A Verancsics-hagyatékban található egyik történelmi értékű visszaemlékezés Bornemisza Tamás budai polgár írása is, amely a budai vár birtoklásáért 1541-ben folyó küzdelmeket beszéli el. Az események ismertetését Szapolyai János halálával kezdi, éppen ott, ahol Mindszenti Gábor abbahagyta.

Szapolyai halála (1540. július 22-e) után tanácsosai (Fráter György, Török Bálint, Werbőczi István, Petrovich Péter) nehéz döntés elé kerültek. Az volt a kérdés, hogy Budát átadják-e a váradi béke értelmében Ferdinánd királynak, hogy ezzel is elősegítsék az ország újraegyesítését, vagy pedig uruk végakaratához híven, csecsemő fiát, Jánost koronázzák meg, Budát pedig megkíséreljék mind a töröktől, mind a Habsburgoktól megvédeni. Végül a Habsburg-ellenes koncepció győzött, Fels Lénárt császári zsoldosait elűzték a vár közeléből. 1541 tavaszán került sor az újabb ostromra; Bécs ekkor Roggendorf seregét küldte Budára, akinek támadása súlyos nélkülözéseket okozott a várbelieknek. Ekkor zajlott le a budai polgárok árulása, amelyről Bornemisza Tamás ír. Izabella királyné a városi tanács néhány tagját arra biztatta, hogy játsszák a várat német kézre, mert ellenkező esetben a török foglalja majd el. Turkovith városi bíró ugyan távol tartotta magát az eseményektől, de Bornemisza Gergely és két másik polgár megállapodott a németekkel, hogy a Nagyboldogasszony-templom temetőjénél levő kiskapun beengedik őket. Az őrség azonban fölfedezte a rosszul megszervezett akciót, s az végül kudarcba fulladt. Az átadási kísérletben részt vevők közül többen kiszöktek a németekhez, mások a várban rekedtek, s megkapták büntetésüket. Bornemisza Tamás feleségét és gyermekét Fráter György a szultánnak ajándékozta; az később, a vár elfoglalása feletti örömében, szabadon engedte őket. (Az események részletes földolgozását vö. Budapest története II. Bp. 1973. 227-230.)

Minderről részletesen, közvetlen szemtanúként tudósít Bornemisza Tamás visszaemlékezése. Az eseményekben való személyes részvétele írásának előnyére válik annyiban, hogy ezáltal előadása frissebbé, élményszerűbbé formálódott, hátránya viszont, hogy nélkülözi az áttekintő képességet, szemhatára leszűkül, az egyén szempontjain kevéssé tud fölülemelkedni. Föltehető, hogy Verancsics az ilyesféle szubjektív memoárokból végül is tárgyilagos történelmi szintézist állított volna össze, számunkra azonban épp az egyéni látásmód a lényeges, ez avatja Bornemisza művét a magyar emlékirat kialakulásának egyik állomásává.

A szöveget ugyanolyan elvek szerint közöljük, mint a Zay Ferencét, forrása is ugyanaz a kötet (Verancsics Antal összes munkái II. Közli Szalay László, Pest 1857. 195-203).

1) Salm Miklós grófról, I. Ferdinánd király főkapitányáról van szó.

2) És Ferdinandus király között – A Ferdinánd és Szapolyai közötti egyezmény, amelyet Bornemisza említ, az 1538-ban megkötött váradi béke (vö. Mindszenti művéhez fűzött jegyzeteinkkel).

3) Fels Lénárt császári hadvezér 1540 őszén Pestet elfoglalta, de Buda várát nem tudta bevenni. Nem is vezetett rendszeres ostromot, inkább alkudozott Izabella királyné tanácsosaival.

4) Roggendorf, Wilhelm császári tábornok 1541-ben sikertelenül ostromolta Budát. Nagy veszteségek után vonult vissza a falak alól. Korábbi kísérlete (1530) ugyancsak kudarcot vallott.

(Forrás: http://vmek.oszk.hu/06100/06187/html/mei16_180010030001/mei16_180010030001.html)