Országútszéli fényes feszület,
Megint megállit születésnapom.
Mondjam fennszóval, hogy huszonhat év?
És számláljam meg életvagyonom?
Fennszóval mondom, hogy huszonhat év
És, hogy szabadjon még pazarlanom,
Az arcom sima, testemen inak:
Kemény, gonosz, szép gyikok játszanak.
Tudom, hogy el fog hervadni az arcom,
De nem tudom, hogy múlik valami.
Huszonhat évem: huszonhat szobám,
Szomszédban vannak. Idehallani,
Hogy beszélgetnek bennük csendesen
És visszavárnak – multam társai.
De új szobákban új embertitok
És új ablakot új tájra nyitok.
Országútszéli fényes feszület,
Mért állitasz meg, születésnapom?
Gondoljam: mégis múlik valami,
Partot nem látva, csak én nem tudom?
Gondoljam: légben léghajón vagyok,
Nyilt tengeren repül a csónakom
És nem múlnak el partok és napok,
Mert céltalan és magányos vagyok.
Forrás: Renaissance 1. évf. 9. sz. 1910. szept.10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése