A KÉT KEZEM…
A két kezem, mint két fáradt virág
Lehullt reád –
És alkonyat volt – édes, bámuló
aranyban tündöklő világ –
S a két kezem mint két fáradt virág…
S ajkam a csókot elfeledte már.
Öt hosszú nyár
Tüze emlékeit fölperzselé.
S ha vár a vágy, hiába vár.
Ajkam a csókot elfeledte már…
S ajkad a csókot nem tanulta meg
És reszketett –
És megvonaglott mint beteg szirom,
Amelyre izzó fény esett.
Ajkad a csókot nem tanulta meg.
Innen és túl az édes életen
Én Életem –
Bús koldusok csak álltunk hallgatag
És reszketőn és fénytelen –
Innen és túl az édes életen…
MI SZENTEK VAGYUNK
Mi szentek vagyunk, mi szentek vagyunk
És hűs szavakkal rejtjük el magunk
Egymás elől, magunk elől –
Isten ne nézz a szavaink mögé,
Lángol a gondolatunk.
Mi szentek vagyunk, mi szentek vagyunk.
Gyötrő munkában telik el napunk;
Fáradtan száll reánk az est.
Isten, ne nézz az éjszakánkba.
Lángol az álmunk.
Mi szentek vagyunk, mi szentek vagyunk.
Óh piros életmohó ajkunk –
Óh vágytól reszkető kezünk –
Isten, ne nézd áldozatunkat!
Lángol a könny, amit adunk…
Mi szentek vagyunk. Mi szentek vagyunk.
ÓH HAGYJ ENGEM A TŰZBEN…
Uram, ne hagyj magamra!
Körülöttem az élet –
Az árnyak későn tűnnek
És korán visszatérnek.
Sápadt mosolya csillan
Fölöttem a hajnalnak,
A virágok fehérek
És nagyon hamar halnak –
Uram ne hagyj magamra!
Ha itt vagy, mindent értek –
És tudom, hogy a bánat
Egy drágagyöngy szivemben.
És tudom miért élek.
És tudom: mi vár engem –
És létem nem porlik szét
A szörnyű végtelenben –
Ha itt vagy: mindent értek.
Uram, ne hagyj magamra!
Bennem oly tüzek vannak
Miket te gyújtottál meg
S mik fájón kilobbannak
Ha te eltűnsz előlem…
Óh hagyj engem örülni!
Óh hagyj engem a fényben!
Óh hagyj engem a tűzben
Elégni és kihűlni –
Uram ne hagyj magamra!
Forrás: Renaissance 1. évf. 9. sz. 1910. szept. 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése