Kievezünk. A partok elmaradnak.
Hanyatló, bibor foltjai a napnak.
Kinyilt az éj, a fényfüggöny levált.
A földgolyó kis kikötőből újra
A partatlan, sötét vizekre szállt.
A földhajón kigyulladnak a fények.
Millió ablak és millió lélek, -
Csókok, dalok, piros lámpás-szivek,
Szép, izzó ködben száll a föld hajója,
De nem tükröznek a sötét vizek.
Idegen, hüvös, örök ár körül,
Feketén, némán, mérhetetlenül,
A földgolyón megkuporog a dal.
És én is kajüt-ablakomba állok
Virrasztani a virrasztóival.
Forrás: Renaissance 1. évf. 11. sz. 1910. okt. 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése