Lélek: jár most bennük s alszanak.
Falaik némák, mint a kripta csöndje:
Hinnéd: ez itt a halál kikötője,
Hol nincsen élet s nem zengnek szavak.
Ily fájó csönd még nem volt tán soha!
Meredten áll őrt két rézgyertyatartó
S mint egy mosolygó, magányos koporsó:
Vár, vár a Bösendorfer zongora.
Tengerről álmodnak most a szobák:
Illat suhan be a zsalun keresztül
S bezúg a hullám a falakon át.
Örökvidám, s szép úrnőjük nyaral. –
De ha az első őszi nap belendül:
Búsan majd itt is fölcsendül a dal.
Forrás: Renaissance 1. évf. 9. sz. 1910. szept.10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése