Amott egy élelmes bohóc rikoltoz
S egy fáradt néger áll a dobogón,
És benn a rejtelmes panoptikumban
Ül mozdulatlanul Napoleon.
A szél daloknak akkordjait hordja;
Itt egy művész sző álomképeket,
Míg benn a cirkuszban a dummer August
Bukfencet hány, élcet mond és nevet…
Feledni téged, kínnak átkos élet:
A mostoháid vannak itt, szegények,
Nekik is kell a mámor és az ének.
S míg ők kacagnak, - árva boldogok! –
Hogy, hogy nem: én Madáchra gondolok…
Az „Úr” pihen – s a ringlispiel forog.
Forrás: Renaissance 1. évf. 9. sz. 1910. szept.10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése