Birák k. XI. r.
Kiragyogott hegyek mögül
Tündöklően a nap;
Jefte népe imára gyűl,
Jefte maga a pap.
Buzgó ima száll az égre:
Jőjj Istenünk segitségre.
Jőjj én Uram segítségre,
Rebegi a fejedelem;
Ha segitesz dicsőségre:
Hazatérve azt szentelem
Neked égő áldozatul,
Ki elibém jő házambul.
Az imának végső szava
Fegyverzörej között vész el;
Ammoniták népes hada
Rohan ajkán bősz beszéddel.
S a mint a két had összeér’
Csattog a kard, omlik a vér.
De Izrael az erősebb,
Fegyvert az Úr megáldá;
Ammon népén tátong sok seb,
Veresége vál’ futássá.
Rabul esik szabad földje,
Izrael lesz úr fölötte.
**
Győzelmes csatából a hivő Jefte
Vezeti haza örvendő hadát,
S a merre e had csak útját vette,
Zengi vezére nagy diadalát:
Dicsfényt a ki reád hoza,
Koszorút fejére, haza!
A hova szél szárnyán jött meg a hir,
Ünnepi díszbe öltözött Mispa;
Jefte leányának örömtől a pir
Gyönyörű arczát mind beborítja;
Ím’ jő, apja hozzá siet:
Követi őt a díszmenet.
„Kedves, drága atyám, vedd e koszorút,
A hálás haza általam nyujtja;
Atyám, te nem örülsz? mért látok borút
Jó arczodon? szűd mi szomoritja?
Jó atyám, hű karom ölel!
S ajkad szómra még se felel?”
Jefte keble zihál, ömlik a könyje
Szive bújától, tépi ruháját,
Majd meg a leányát kapja az ölbe,
Halmozza csókkal szende orczáját.
Nagy búját meghatva nézik,
Megkörnyezik, bár nem értik.
„Oh mi búra jöttem, egyetlenegyem,
Magányos éltem egyedülien;
Mert én Istenünknek fogadást tettem,
Hogy áldozatul adom nékie,
Ki házam ajtaján velem
Szembe jő – ha lesz győzelem.”
„Tedd, tedd édes atyám fogadásodat!
Lám, megsegített tégedet az Úr!
Ha veled ő nincsen, tán most áldozat
Szerette hazánk s benn ellenség dúl.
Oh emeld csak kezed reám,
Hazámért halok meg, atyám!
De engedd meg nekem, hogy két hónapig
A magas hegyekre fel hadd menjek én,
Kik szivemnek mindig drágák valának itt
Leánybarátim magammal vivén.
Elsiratván szüzességem,
Áldozatul adom éltem.”
**
Leng a szellő, hajladozik a levél,
Jefte lánya, de nagy bú rabja levél!
Búg az erdő, jajgat fenn a siralom
Le a völgybe fájó szívnek
Bús hirt hoz a fuvalom.
Ifjú pásztor ajkán szól a furulya,
A hegyekbe búsan száll fel a dala:
Fáj a szivem, meghalok én utánad,
Jefte lánya, szép szerelmem,
Megöl érted a bánat.
A két hű szív napról-napra így zokog,
Míg fölöttük elszállanak a napok.
Száll a sóhaj szivből-szivbe, ők értik,
Hogy egymásé lesznek majd ott,
A hol a sziv nem vérzik.
Gyásztrombita harsog, jő a lánysereg,
Füstöl az oltár, lángot ver tüze,
Mispában ki csak él, az mind kesereg:
Hamvad az ország legszebbik szüze.
Bár könytől ázik az arcza:
Jefte az Urat magasztalja.
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése