Lukács 12, 49.
Tüzet hoztál le, Megváltónk, az égbül,
Te szent szívedben meggerjedt e tűz;
Lelkünk e tűzben megtisztulva épül,
Heve bűnt éget, fénye éjt elűz.
Te, ó-világ hatalmát megemésztő,
Pogány bálványokat szétperzselő, -
Te, a szívet szép-, jó- s igazra késztő:
A mult ködéből tündökölj elő!
Oh égi tűz, Krisztusnak tudománya,
Csodás erő te, hol lángod lobog:
A hűek – elmét ülvén éj homálya –
Fényednél jártak, mint tűzoszlopok.
Apostolokban égett a te lángod,
Pünkösdi Lélek őket megtelé –
Oh szép idő, midőn egész világot
E lélek és e tűz keresztelé!
Világ Világossága, a sötétség
Nem fogadott be, fényed elborult.
Ismét ijesztett bűn, babona, kétség.
Emlékben is csak alig élt a mult
De újra fénylett a szívekben Isten,
Hogy elküldötte választottait;
Áttört a felhőn a nap, hogy hevítsen.
A nap: az Ige és a tiszta hit.
Luther lelkében Isten szóla régen.
Halld meg világ, e szó áldást lehel:
Krisztusban az üdv s Krisztus az Igében,
Megáll az Ige, mert állnia kell!
Megáll és győz, mert Istennek hatalma,
Megáll és győz, mert lélek s élet az –
Tied vagyok, szent vallás, élve-halva,
S enyém az üdv, a béke és vigasz.
Isten, ki úgy szeretted e világot,
Hogy megtartassék hitben általad:
Te szent Igédért légy örökre áldott,
s védd, terjeszd anyaszentegyházadat!
Jer, tévelygők serege az Igéhez,
Nem érzed-e, hogy a bűn terhe nyom?
Csak egy van, a mi áldó, tiszta, édes:
Az élő hit s az Evangyéliom.
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése