Üdvözölve, áldva milliók szivétől
Ismét itt vagy szent nap, ismét eljövél;
Feltárod a multak nagy könyvét előttünk,
Melynek minden sora lelkünkhöz beszél.
Letűnt kor ködéből, mint zord őszi képből,
Melynek tépett, felhős árnya szerte száll
Századokat égi fénnyel beragyogva,
Kivillan az áldást hintő napsugár.
Az a sugár, melynek csattogó villáma
Ott dördült meg egykor Wittenberg felett
S a síri sötétben át meg át czikázva,
Bevilágítá az elborult eget.
Mint sebesen zúgó szélnek zendülése,
Az Úrnak haragja benne harsogott,
Hogy nem hagyja tovább a föld emberének
Homlokára tenni a gyalázatot.
Az a sugár, melynek túlvilági fénye
Utat mutatott egy jobb világ felé,
Melynek levegője, háborítlan, tiszta,
Mint üde tavaszi napos reggelé.
S ez úton mehet a halandó magában.
Nincsen rajta alkusz és galambkufár,
Kik vak vezetőként vakokat vezetnek
S reájuk az ostor csattogása vár.
E világosság volt, mely izzó tüzével
Leolvasztotta a lelkek lánczait
S az Írás elrejtett erejét mutatva,
Szabadokká lenni mindig megtanít.
Ezt hordta szivében e nap óriása
S midőn körülzúgták a vészfellegek:
Felhangzott szózatja Isten szent nevében:
„Itt állok, de máskép nem – nem tehetek!”
S hova bevilágolt egy szikra e fényből,
Termékenyült tőle a hivő kebel,
Tudott tenni, tűrni az igazért, szentért,
Semmi hatalom nem csábíthatta el.
Ha rátört a vakság, önzés, ármány, vétek,
Nem félt, hogy megrontja hűségét, hitét,
A kappeli hősnek, ámbár szíve vérzik,
Dicsfény ragyogja be szálló szellemét…
Kik népszabadságot tiporni akarva
S véle millióknak vallását, szívét,
Törtek tűzzel-vassal az ártatlanokra:
Érezték e lángnak zúzó erejét.
A Básták, Caraffák emlékén az átok,
Kárhozat tanyája szolgál sírjokul,
De Bocskay, Bethlen, Rákóczy csatáin
A késő ivadék hevülni tanul.
Tanulj is, akarj is mindig lelkesedni
E nap szellemétől, mai kor fia!
Annak a szent lángnak, annak a zent hévnek,
Nem lehet, nem szabad kialudnia.
Ne gondold, ne hidd azt, hogy minden elérve,
Ellenségek törnek leselkedve rád.
Vihart kavarnak fel sokszor tiszta légbe,
Kik hangoztatják a béke szózatát.
Tiszteld alkotását ama nagy időknek,
Nemes vérrel, könnyel van öntözve az,
Ám belőle hajt a szabadság virága,
Melyre új bimbót hoz minden új tavasz.
És ha jő vihar, fagy vagy tán titkos féreg:
Sem egyik, sem másik nem bírhat vele,
Mert körüllengi azt e nap égi lángja,
Fényes, nagy időknek örök szelleme.
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése