Zúg az élet sebes árja,
Örvény után örvényt hányva;
S dob magasra, dob a mélyre,
- Erőm gyengül évről-évre.
Reszkető szavakkal kérdem:
Ki véd, ki őriz meg éngem!?
Gátat a haboknak ki vet?
Ki ad reményt, ki ad hitet?
… A tajtékzó habok fölött,
Bősz vihar s hullámok között
Jár egy alak; óh ismerem:
… Rabbuni! Édes Mesterem!
Te vagy az, Te, Isten-ember!
Kit ural a menny, föld, tenger;
Ki ha intesz: csend, béke lész,
Elsimul a hullám, a vész.
Hozzád megyek, légy óh velem,
Én Megtartóm, én Góelem!
A vész között Hozzád futok,
S lábaidnál leborulok.
Hozzád, ha kétely, bűn emészt,
S a Lélek tisztulásra készt;
Bűnöm, terhem, ezer bajom,
Mind, mind lábaidhoz rakom.
S Te biztatva, Te áldva szólsz,
Irgalommal felém hajolsz;
Isteni szód eget kinál…
Hadd zokogjak lábaidnál!
Hadd zokogjak, vezekeljek;
Tedd fejemre áldó kezed!
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése