Hullong a fának sápadt őszi lombja,
Szél hordja szét a hulló levelet…
Hulló levélen búsan elborongva
Tudnék-e zengni nektek éneket?
Miért is zengjem? Nektek mondjam-é el,
Hogy a világ oly puszta, oly hideg?...
Óh, a mi ott leng hervadt őszi tájon,
A bús eszmét ma át nem érzitek!
Hiszen ma ünnep gyűjti össze népét,
Nagy multra nézhet a ki ünnepel,
A szabad Ige születése napján
Föllángol tán az örvendő kebel?...
Ég-e a hit, mi egykor tettre gyújtott,
Hogy felviruljon az ősök tere?...
Vagy a mi könnyű vérrel összegyűjtött,
Csupán kiváncsi újság-ingere?...
Nem! – ez a nap nem szórakozni támadt,
Magába szálljon, ki multjába lát;
Óh, lásd a szolganép fölött derülni
A szabad Ige fényes hajnalát! –
Nézd, a ki ott küzd: az a hős barát az,
A testet öltött lelkiismeret;
Ajkán mi fölzeng, az a wormsi válasz,
Viharja átzúg országok felett.
Lehull a békó, szolgaszellem ébred,
S újongva szívja a friss levegőt;
Szent áhitattal Istenét dicsérve
Köszönti hittel a szabad jövőt.
Egy új világelv az, mi szerte árad,
Belőle kél ki mindaz, a mi jó:
Erkölcsi létünk újjászületése…
E nagy kor volt a reformáczió.
Egyháza áll, de hova lett a lélek?...
Sivár terén a tespedő közöny;
Nem adja többé gazdag aratását
A lángoló hit s martyr-vérözön.
Hallod a gúnyt, mi Júda városában
Siont mutatva szájról-szájra jár:
- E templom itt üres diónak héja,
Hisz a frigyláda nincsen benne már.*
Mit ér a forma? holt edény, belőle
Kiaszott már a régi tartalom.
Óh volna bár, hogy tetterőre gyújtson,
Velőket, szívet megrázó dalom!
Izrael alszol?** - föl munkára újra!
Folytasd a küzdő nagy történetet.
Forrong a kor, benn elvesz, a ki tétlen;
Látod? nem alszik régi ellened.
Miként a szú, megőrli észrevétlen
A nagy művet, mit ősöd alkotott,
S ha rád süvölt a nagy idők viharja,
Fejedre roskad ócska templomod.
Hát mit akarsz? hogy gyásznapként sirassa
E nagy napot a törpe maradék?...
Ki elpazarlá őse szerzeményét,
A tékozlónak nem segit az ég.
Vallást, hitet ha megtagad az önző,
Ma azt a törvény joga védi már,
S ki ravaszul lelket halászni kész, ím
A régi ellen újra lesben áll.
Föl, tettre! legyen a ház minden tagja
Egy-egy apostol a küzdés terén!
Gyúljon ki a hit lángja szivetekben.
Mint a tüzes nyelv pünkösd ünnepén.
S ha minden ármány irtó vésze ellen
Kivívta harczod a nagy diadalt,
Ha majd a munka aratása megjő,
S a csűrbe hű nép jó termést takart,
S úgy virrad e nap szép emléke rátok
S egy szent öröm az ég felé emel:
Majd akkor – akkor jertek ünnepelni,
Mert győzelmet csak győztes ünnepel!
*) A babiloniai fogságból hazakerült zsidók gúnyos megjegyzése az újonnan épült templomra.
**) A reformáczió korának protestánsai szerették magukat Izraelnek nevezni. Hadi kiáltás is volt a skótoknál és franczia hugonettáknál: „Föl, Izrael, fegyverre!”
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése