Syria pusztáján, úttalan útakon,
A hol ha feltámad a szél, rohan vakon
S hordja miriádját a homokszemeknek, -
Syria pusztáján vándorok sietnek.
Hő perzseli őket ínyjük szomjtól szárad,
Körültök, előttük ezer veszély támad.
Fáradtak, lankadtak, de mégsem pihennek:
Napkeleti bölcsek, vajjon hová mennek?!
Nem tévednek el a földetlen földeken.
Perzselő nappal, vagy a siket éjeken
Vezérli őket a kopár vidéken
Csillag – a milyen még soh’se volt az égen.
Kietlenbe, bajba ha fordul pályájuk,
Mintha Isten szeme vigyázna reájuk;
Vagy ha fáradságtól kibuggyan keservük,
Mintha Isten keze emelné a terhük.
S már-már megvalósul a bölcseknek álma,
Üdvözli őket a jerikói pálma.
Hűs lombja hívja is, hogy ott megpihennek;
De a csillagjuk int és ők tovább mennek.
Nagy városba érnek, szent Jeruzsálembe,
Fejedelem elé, fényes trónterembe,
Mondják jöttük czélját: „a királyt keresik”.
De a csillag csak megy s annak útját lesik.
Mennek hegyen, völgyön, élen kövön járva,
Lélekzetfogyásig, megtörve, zihálva.
S hol két halmon épült a város: Bethlehem,
Megáll a csillag az ég ívén egy helyen.
Örülnek a bölcsek, gond nem ül már rajtuk,
Forró imádságra kulcsolódik ajkuk.
Fogyó bátorságuk visszatért, megéledt:
Oda jutottak, hol az Ige testté lett.
Bölcsőben glóriás csecsemőt találnak,
Megolvad a szívük, a hogy körülállnak.
Kelet kincsét hozzák, azzal elhalmozzák,
Lelkesedésüket magasra fokozzák.
Mi vezette őket: lángol bennük a hit,
Az szórja szerteszét égi sugarait.
Egynek se sajg szive, nem fáj már a lába.
Boldogan pihennek üdvösség árnyába.
**
Előttem is ragyog messze szálló fénnyel,
Engemet is bíztat üdvadó reménnyel,
Az az égi sugár bizton vezet tovább,
S akkor fénylik szebben sorsom, ha mostohább.
Mély, viharos éjjel ha terjeng körültem,
Ha búra vál mindaz, a minek örültem,
Az élet pusztáját sebzett lábbal járom,
Csüggedve, vergődve már a végsőt várom:
Csak egy szende fény e csillagból lelkemre,
Már oszlik a sötét, könnyül éltem terhe.
Boldogság szórja rám áldó sugárit;
Mert fényes csillaga én lelkemnek a hit.
Óh ragyogj előttem, te lélek lámpása,
Vezess oda, hol van üdvösség forrása:
Jézushoz, a kihez az elfáradt tér meg,
- Ott leszek én boldog, ott pihenek én meg.
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése