Sötét az éj; a tévhit vak homályán
Sugár nem dereng, nem szűrődik át…
Sóhaj se kél; nincs egy, ki bátor ajkán
Hangot bocsásson néma éjen át.
Bilincsbe verve ész, szív és kebel
S a békó ellen nincs, ki szót emel!
Rablánczra fűzve eszme, gondolat,
Kínlódva senyved néma éj alatt.
De ím!... mi az?... a néma éjszakában
Sugár villan, mint villám menny-egen
Keresztültör, ront éjen, vak homályon,
Mint napsugár a szürke fellegen!...
Hiába szállnak vésztelt fellegek,
Hiába csörgnek békók, fegyverek:
Sötét fellegen csillogó sugár
Áttör, az ellen nem rettenti már!...
S a fény repül. A zordon éjszakának
Egymásra dönti vészes fellegét,
S ledőlt romjain trónt épít magának
S onnan fenyíti, sújtja ellenét!
És a trónról zúg, dörg messze-szerte,
Alvót zajával keltve, fölébresztve:
„Békó széttörött, hajnal pirkad ím,
Üljünk ünnepet az éj romjain!”
Van bátor ajk már! Ím, hogy dörgi szerte
A hős barát a tiszta szent igét!
Van hős, ki karját fölemelni merte
S rozsdás bilincsét bátran tépte szét!...
Hiába hangzik átok messze el,
Átokra újabb győzelem felel,
S bátran zeng a hős: „Mit tud ellenem?!
Erős védváram nékem Istenem!”
Az eszme száll s a megvetett barátnak
Maroknyi ser’ge százezerre nő,
És tűzre kap a fölszitott zsarátnok,
És lángra gyúlad tőle férfi, nő!
Százezrek ajkán egy a szó, mi zeng, -
Tőle a bércz, völgy mennydörögve reng,
És a szó cseng bérczen, rónatéren:
„Erős váram te vagy, Uram nékem!”
Az eszme él s az ige messze szárnyal,
Tisztán, mint kelt az Úrnak ajkain,
Tudatja szerte messze nagyvilággal:
Győzött az egy jó, rosszak százain!
Az eszme száll s a most föléledt szikra
Gyújt s a tűz földet át-befutja;
Nyomán az égre szent zsolozsma száll:
„Imádunk téged, égi nagy Király!”
És mult az év századok letűntek,
Vének helyébe ifjak serge lép!
Meghalt a hős, de nem, oh meg nem szűntek,
Mit ajka szólt: az eszme s szent igék!
Áll még az ajtó s rajt a tételek,
Mit moly, mit évek meg nem döntenek,
Itt él közöttünk, itt él szelleme
El nem törli vész, ellen fegyvere!
És mult az év, a tűzpróbát kiálltuk,
Hitért az éltet hányszor dobtuk el!...
Lezajlott vész után büszkén kiáltjuk:
„Győzött az eszme, s él, mert élni kell!”
A szikra immár lángok tengere,
El nem olthatá vész, vihar szele;
S a földről égre ének zengve kél:
„Ha Ő velünk, nem sújt le száz veszély!”
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése