Sötét borongó őszi éj van odakinn,
A puszta földre nyirkos köd borul;
A világ alszik, ámde lázas álma kín,
S nem üdülés, gond s harcz jutalmául.
Sivár kebléből tán a remény is kihalt…
Nem üdv, csak tünde mámorért eped;
Egy szebb jövőről hiába zengek néki dalt,
Nem hallja meg, nem érti nyelvemet.
Mint a letarlott táj, a hívek ser’ge is
Merengve gyászol, bús és csüggeteg;
A lelke biztatásnak már csak félve hisz,
Nincs orvosa, bár lelke nagy beteg!...
Itt-ott kivillan egy halvány csillagsugár,
De csakhamar vak éjbe vész bele:
„Szemünk elálmosul, őr, mondd, vajh jön e már
A boldogabb kor rég várt reggele?!”
Én is, kezembe hajtva fáradtan fejem,
Virrasztok a bús éjben egyedül.
A szent czélt, mely keblem hevíté, nem lelem,
Vágyam, reményem légvárként ledül.
Hitemnek mécse már-már végsőt lobbanik,
Mert éltető olaja kiapadt…
Hová legyek?... Atyám, a késő hajnalig
Szívemben gyújts világot te magad!...
De ím hűvös szellő zúg ablakom alatt,
Oszlik a köd, ritkul már a homály…
- Légy üdvözölve szép ádventi pirkadat,
Te tört szívembe fényt s vígaszt hozál!
Buzgó hálám fohásza száll, Atyám, feléd,
Megtartod híven tett igéreted…
- Ébredjetek, köszöntve üdvünk reggelét,
Az Úrnak zengjetek dicséretet!...
A puszta föld ölén, lásd, friss vetést nevel,
A zordon télre jön szép kikelet.
S te nem remélsz e többé, kishitű kebel?!
Ne félj! hisz Urad, Atyád van veled!...
Ádvent, dicső hajnal, bíbor-sugárinál
Újulva népem, zengj új éneket:
Légy áldva, ki jössz, üdvözítő, hős, király,
Örök „hozsánna” Jézusunk neked!
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése