Ján. II. 16.
Elindultál a véres Golgothára,
Hogy értünk halj meg, örök szeretet!
Az oltár kész s te bátran lépsz fel rája,
Szent áldozatként ontni véredet.
Oh áldassál, üdvönk dicső királya!
Értünk borult rád gúny s kín éjjele, …
Megváltott nyáj, ölts gyászt, magadba szállva,
S mond: „menjünk mi is, haljunk meg vele!”
„Meghalni!... szívünk felajánlva néked,
S újjászületni a kereszt alatt!”…
Vajh mit felel e bőjti hangra néped?
„Bűnbánat,… üdv… elévült gondolat!”…
Oh, e világnak más ma czélja, gondja,
Keble hamis bálványokkal tele, -
S bár intem, kérem, - ajkam hiába mondja:
„Menjünk mi is, haljunk meg ő vele!”
Vágyó szívem még mind hiába várja
A hosszú tél után a szép tavaszt;
Még nem sütött fel a fagyos, zord tájra
Az üdvsugár, mely új éltet fakaszt.
Ébredj keresztény! int az óra, - hidd el,
Csak úgy virrad rád húsvét reggele,
Ha a keresztet átkarolva hittel,
Megérted e szót: „haljunk meg vele”!
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése