„Kitették a holttestet az udvarra”,
Szegény asszony, özvegy asszony siratja.
Reá borul egyetlen egy fiára:
„Most tetszik meg, ki az igazi árva”.
Végig vitték a halottat az utczán,
Véges-végig sírás fakad az útján:
Özvegy asszony sírdogálva kiséri,
A ki látja sirva fakad, úgy nézi.
Jaj de gyászos Nain város kapuja,
Halottvivők sirva mennek ki rajta
Özvegy asszony kedves fiát temetni;
Jaj de nehéz a koporsót emelni!
Jaj, de fényes Nain város kapuja,
Életigét vivők mennek be rajta.
„Ne sírj”, szól a Dávid Fia, az Élet,
„Ne sírj asszony, megholt fiad feléled!”
Halottvivők megdöbbenve megállnak:
Ki az, a ki parancsol a halálnak?
„Kelj fel ifjú!” szólt a holtnak az Élet
És a halott a halálból feléledt.
Jaj de ragyog Nain város kapuja!
Özvegy asszony boldogan megy be rajta:
Újra örül egyetlen egy fiának,
Mert az Élet parancsolt a halálnak.
Oh asszonyok, édes anyák, halljátok,
Könnyeteket Jézus előtt ontsátok.
Sirassátok szegény megholt ifjakat,
A kiket a Halál: a bűn elragadt.
Áldott Jézus, látod mennyi a halott,
Te felkelthetsz mindenkit, ha akarod;
Könyörülj hát, nézz a hívő könnyekre:
Támassz minden szívet hívő életre.
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése