Lukács 7, 50.
„Ne félj!” Ez az égi vigasz
Hangzott egykor Jairushoz,
Kinek megholt leányának
Új életet a Krisztus hoz;
„Csak higyj!” És hitt… és hitének
Boldogság lett örök ára,
Mert leánya föltámadott
Az Úr Krisztus egy szavára!
„Ne félj!” Bűnbe-merült ember
Hozzád is szól ez a szózat,
Hogyha lelked szörnyű vádja
Tőrként járja át valódat;
„Csak higyj!” Oh, higyj a Jézusnak
Csodatevő váltságában,
És Ő szíved hullámait
Elsimítja csöndben, lágyan!
„Ne félj!” te, ki közeledni
Akarsz az Úr keresztéhez:
Sebeibe rejt tégedet,
Hol lelked csak üdvöt érez;
„Csak higyj” és ő szelídeden
Keblére fogad, ölel
S folyton hangzik szent ajkáról
Mindenekhez: „Jövel, jövel!”
„Ne félj!” gyermek, felnőtt ifjú,
Érettkorú s ősz aggastyán!
Hisz értetek sóvárgó vágy
Tükröződik arczulatján!
„Csak higyj” ama boldogságban,
Mit csupán Ő adhat néked,
Ha az Ő szent tudományát
A szívedbe mélyen vésed!
„Ne félj”, árva gyászos özvegy,
Koldus, vándor, elhagyatott!
Terheidet, bánatidat
Lábainál lerakhatod;
„Csak higyj” Benne, ki áldását
Folyton hinti e világra,
Hiszen a ki Övé lett már:
Nem védtelen, özvegy, árva!
„Ne félj!” – bármi vész fenyeget:
Segélyedre közelbe jő,
S közeledtén mosolygni kezd
A szenvedő, a könyező.
„Csak higyj!” és a kín érzeti
Átváltoznak örömökké
S ajakidnak rebegési
Őt, Őt áldják mindörökké!
„Ne félj!” ha a bús halálnak
Megérint majd hideg szele,
Ha éltedben Néki éltél:
Égi üdv lesz halni Vele;
„Csak higyj!” Szíved dobogása
Azt dobogja utoljára:
Nem árthat a sír énnekem,
Feltámadok szent szavára!
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése