- Karácsony felé –
Hull a fehér hó az örökzöld erdőre.
A fenyőfák s bokrok összesúgnak halkan:
- Ez ama nagy ünnep előhirdetője,
Melyen jelenlétünk elmaradhatatlan.
Völgy szakadékiba s a bércz kőfokára
Jőnek a fejszések, jőnek nemsokára…
Életerő kering még ma ereinkben,
Holnap tán félholtra váltan visznek innen.
Ifjú életünktől már ha meg kell válnunk
- Sóhajt egy fenyő, legdélczegebb a sorba’ –
Legyen szép, testvérek, legalább halálunk,
Kerüljünk nagyúri fényes csarnokokba.
Öltöztessenek fel tündöklő ruhába,
Ringjon ágainkon? mi jó, szép és drága.
Kicsorduló könyűt, gondfelhőt ne lássunk.
Víg kaczajba fúljon végső sóhajtásunk!
Helyeslően bólint minden többi társa:
Az ő vágyuk is ez! – Csak egy szegény, törpe
Kis fenyő szól ellent – kit gúnyolnak, bárha,
Elösmerik róla, hogy az erdő bölcse: -
Én az irgalmasság hajlokába vágyom;
Meleg ruhát, czipőt ringasson csak ágom,
Mit könnyes szemmel vár annyi szegény, árva –
S vigye lelkem égbe imádságuk szárnya…
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése