Puha fehér ágyam hullámos redőin
Mily szépen alusztok, én szép csecsemőim:
Édes-e az álom?...
Unszoló emlőmet elfogadni késtek;
Balgatag reménnyel várom ébredéstek –
De hiába várom.
Ah! hiszen nem fogtok ébredni, - tudom már –
A ti nyugovástok több a nyugalomnál,
Tudok mindent – jaj – jaj!
Nevető szememre nem nevettek vissza,
Gőgicsélő szómra nem rebegtek vissza
Csókra késztő ajkkal.
Halva vagytok, halva. Íme, itt a mély seb:
Mintha nem lett volna elegendő kisebb
Ajtó a halálnak!
Mintha gyenge csirát egy új nem letörne –
Mintha kis galambfi nem meg volna ölve
Kit szíven nyomának!
Óh, hadd csókolom meg a vérző sebajkat,
Mely, égre kiált bár, iszonyúan hallgat. –
Óh, hadd mossa könnyem!
Kiálts fel, te nyilt seb, bosszúért az égre,
Hogy kegyetlen szerződ meglakoljon végre,
Lakoljon meg szörnyen!
Mi haszna! mi haszna: nincs már nekem fiam! –
Folyna bár miattok bosszuló vérfolyam,
Föl nem ébrednének:
Azt a kit patakot, mely a szivet hajtja,
Ha egyszer elapadt, ki nem pótolhatja
Óczeánja vérnek.
Iszonyú Heródes! ha már eltökéléd
Ártatlanra fenni pallosodnak élét,
Miért bíztad másra?
Szomjazó szemekkel mért nem jövél magad;
Talán kőszívedből enyhe forrás fakad,
Irgalom forrása.
Óh, ha láttad volna… óh, fiaim, lelkem! –
Lerogyék előtte, sírva térdepeltem
A vad pribék előtt;
Kértem, hogyne bántsa, mondtam ne ölje meg,
Mert enyéim e szép ártatlan kisdedek:
Hiába kértem őt! –
Sírt a vad poroszló, szemei könyeztek;
azt hivém nem bántja, azért áll oly veszteg!
Feledém, hogy szolga:
Ha te könyezél ott, keményszívű király,
Egy fiait féltő anya fájdalminál, -
Meg nem ölted volna.
Bethlehem leányi, kik anyák voltatok,
Ne irígyeljétek e kettős bánatot,
Ne irígyeljétek:
Ha nem volt oly büszke jogotok remélni,
Mint Ráchelnek, ím a bánat is felényi
Részben jut tinéktek.
Temetés lesz holnap. Jertek el, óh jertek!
Látogassuk együtt a temetőkertet;
Nem irtózom többé:
Fektessük le halvány gyermekimet szépen
- Kik alusznak immár az Úrnak kezében
Fiaitok közé.
Íme, a szép tavasz kiesett az évből,
Egy nemzedék halt ki az emberiségből,
Nyugszik temetőben.
Serdül Bethlehemnek, felnő számos ifja:
De egynek se lészen születése napja
E két esztendőben.
Hah, de ily panasz, hogy e kor méhe meddő!
Íme, látok, látok… megnyílt a jövendő
Távolban, közelben:
Kiről annyi jósnak zenge ihlett szája
Megszületett, érzem, Júdának királya
Kicsiny Bethlehemben!
Zsarnoki féltésed vérengzése volt ez:
De tudd meg, de tudd meg, vérszopó Heródes,
Hogy ő nincs elveszve!
Napjaid számítvák, megifjult az idő,
És, kitől rettegsz, nem f éli fegyverid ő,
Az Ige, az eszme!
Forrás: Hárfahangok. Vallásos költemények gyűjteménye egyházi és iskolai használatra. Szerkesztette Payr Sándor. Budapest, Hornyánszky V, Cs. és Kir. Udvari könyvnyomdája 1906.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése