Ibsen: A vadkacsa

I.         A norvég dráma

II.

a)                  A vadkacsa műfaja

b)                 Helyszínek

c)                  Szereplők

d)                 Cselekmény

e)                  Az alapprobléma

f)                  Mondanivaló

III.      Összegzés

A modern polgári dráma megújítója a norvég Henrik Ibsen. Az első polgári drámák könnyű színművek voltak, a polgári létről szóló drámában a mély tragikumot Ibsen jeleníti meg. Ő az első nagy drámaíró a realizmus korában, aki már műveiben motívumokat használ, ami későbbi darabjaiban vezérmotívumokká válnak.

A századforduló és az első világháború nemzedékei számára egyrészt a lelkesedés forrása, másrészt támadások céltáblája volt az ibseni életmű. Hogy hogyan is látta és ábrázolta a polgári létet az a drámaíró, akinek művészi hitvallása szerint írni annyit jelent, „mint törvényt ülni saját lelkünk felett?”

A kor polgári ízlését fejezte ki az ún. „jól megcsinált darab”: a társalgási drámák ügyes mesterfogásokkal teremtették meg a modernség látszatát. A cselekmény csakis arisztokrata vagy nagypolgári körökben játszódhatott, jelentéktelen témát vethetett fel. A szerkezet az ellenfelek ún. „sakkjátszmájára” épült, ki hogyan tud adott időben, adott helyzetben, előre megtervezett lépésekkel jól lépni. Jellemző volt a tudatos hatáselőkészítés, a csattanós felvonásvég, a nagyjelenet: a kiélezett helyzetből a megoldáshoz valamilyen meglepetésen át vezetett az út. Kedvelt figura volt a rezonőr, az író szócsöve. A társalgási dráma erénye a szellemes párbeszéd, ami jól leplezi az együgyű igénytelenséget, a felszínes emberábrázolást.

A vadkacsa egy ilyen tragikomédia, ahol a múltban megtörtént események determinálják a szereplők kapcsolatrendszerének változását, a tragikus történéseket. A mű nem válik tiszta tragédiává, mert az a főszereplő, aki megváltoztathatná életfelfogását, nem teszi ezt meg, Hjalmar ugyanúgy hazugságokban fog továbbra is élni. A mű fő motívuma az élethazugság leplezése és leleplezése.

A mű cselekménye szűk térben, egy nagypolgári ház kényelmesen berendezett dolgozószobájában, az öreg Werlénél, illetve Hjalmal Ekdal padlásszobai fényképészműtermében játszódik egy nap leforgása alatt.

A vadkacsa hősei egyéniségüket vesztett, életunt emberek, kicsinyesen aljasok, alkoholisták vagy nem a földön járó emberek.

Az öreg Werle nagykereskedő, akinek magatartását társadalmi helyzete is meghatározza. Bűnösségének tudatában a jóvátétel szándéka hajtja családjával és Ekdalékkal szemben is. Az öreg Werle egykor cserbenhagyta a bajban üzlettársát, az öreg Ekdalt. Szeretőjét, Ginát azért házasította össze Ekdal fiával, hogy gyermekének legyen apja. Míg a Werle család egyre gazdagabb lett, az Ekdal család egyre lejjebb csúszott. Az öreg Werle kicsinyessége, aljassága bizonyos értelemben szánalmas.

Gregers Werle, aki haragban áll apjával, Ekdalékhoz költözve albérlőként csak a bajt csinálja. Ő az illúziók rabja: azt hiszi, hogy joga és lehetősége van mások életének átformálására. Az akut tisztesség-lázban szenvedő reformátor „ideális követelményeit” akarja valóra váltani azzal a szándékával, hogy az igazság felfedésével, az öncsalád tisztázása után az emberek majd boldogok lesznek. Teóriájával először Hjalmart, ifjúkori barátját akarja „megmenteni”.

Ibsen nem az elfogadott etikai értékeket, mint az őszinteséget, a megbocsátást, a becsületet állítja a központba és járatja le, hanem Gregers direkt beavatkozását, erőszakos módszereit. Hiába a nemes szándék, pozitív eszmény, ha intrikájával szándékai ellenkezőjét éri el. Gregers igazmondásai csak fájdalmat okozó frázisok.

Az „élethazugságaikban” elmerült emberek világában egyedül talán Relling doktor az, aki más értéket képvisel, de a rezonőr szerepében ő is „kívül helyezi” magát az eseményeken. Alapjában véve Relling is cinikus, de másokkal törődő ember. Alaptétele: „az átlagember boldogtalanná válik, ha öncsalásából kizökkentjük.”

Az öreg Ekdal egykor Werle társa volt, de egy kétes üzlet után ő börtönbe került. Lecsúszott, megalkuvó, hiú, szenilis, alkoholista öregember, akinek a padláson berendezett erdeje nevetséges és tragikus is egyben.

Hjalmar Ekdal kisszerű, komikus, az eseményeket „retusáló_” figura, akinek „találmánya” illúzió. Ő a hierarchia csúcsa, ugyanakkor egy tunya, semmittevő ember.

A múlt bűnei állnak e mű konfliktusának hátterében is, s a sors az egyetlen ártatlant, Hedviget sújtja legkeményebben. Ő az egyetlen rokonszenves szereplője a műnek, tragikus halála kétségtelen értékpusztulás, de Hedvig áldozata nem katartikus hatású a környezetre. Halála pusztán újabb öncsalásokat eredményez.

A mű cselekménye: a nagykereskedő apjával meghasonult idealista, Gregers Werle, aki megcsömörlött apja hazug, képmutató életmódjától, kiutat, értelmet keres a maga számára, s ezt az értelmet egy eszményhez való ragaszkodásban véli megtalálni. Rá akarja venni barátját, a fényképész Hjalmar Ekdalt, hogy feleségével valósítsák meg az „ideális követelések” szellemében az igazi házasságot, tárják fel egymásnak őszintén előéletüket. Gregers Werle úgy érzi, hogy az emberek nem tudnak megfelelő módon élni, nem képesek olyan tiszta magasságokba emelkedni, ahol az életet új alapokon, magasztosabb régiókban, megtisztult formában élhetik tovább. Werle elhatározza, hogy Hjalmar családját fogja eljuttatni az eszményi boldogság kapujába. Ennek érdekében felvilágosítja barátját, Hjalmart, hogy felesége, akivel eddig kiegyensúlyozott, elégedett életet élt, valaha az öreg Werle megesett szeretője volt. A gazdag kereskedő ezért boronálta össze Hjalmart és Ginát, és támogatta anyagilag is az általa előzőleg tönkretett Ekdalékat. Hjalmar ráébred arra, hogy kislánya, Hedvig is ebből a kapcsolatból származik.

Gregers úgy érzi, ha felnyitja Hjalmar szemét, barátja elég erős lesz ahhoz, hogy végigmenjen a megtisztulás folyamán, s végül eljusson majd az általa eszményinek tartott állapotba. E világmegváltó „ideális követelés” tönkreteszi az egész Ekdal családot: Hjalmar összeomlik, és a kis Hedvig, aki nem érti apja hirtelen érzelemváltozását, az öngyilkosságba menekül „szüleiért”.

A dráma alapproblémája az egyéniség önkeresése és önmegvalósítása. Ezt színezi Ibsen a hazugság motívumával. Az élethazugság a mű központi témája, s ennek jelképe a vadkacsa. A vadkacsa a mű központi szimbóluma. Valóságosan is ott lakik a padláson egy sérült állat, s Ekdalék számára a régi életforma, a szabadság jelképe. A madarat ugyanúgy Werlétől kapták, mint a balsorsukat. A vadkacsa fontos tulajdonságaként tudjuk meg, hogy ha megsérül, lebukik a víz alá, belekapaszkodik a növényzetbe és nem jön fel, azaz elpusztítja önmagát. Hedvig, aki a legelemibb és legtermészetesebb módon kötődött a vadkacsához, akinek a játék magától értetődően lehet az élet „utánzása”, szintén megsérül, s lelki bánatában nem a vadkacsát, hanem önmagát lövi agyon.

Sérült emberként ismerjük meg az öregebb és a fiatalabb Ekdalt is, de ők nem pusztították el magukat a tragikus események időszakában sem, egy hamis, nevetséges álomvilágba menekülnek, egész életük hazugság. A padlás nem természetes életszíntér sem nekik, sem az állatoknak. Jellemző, hogy a padlást akkor kezdik igazán nagyszerűnek tekinteni, amikor odakerül a sérült vadkacsa, amit egy kutya hozott fel a vízből. Nem ilyen az igazi vadkacsa-sors, s nem ilyen az igazi emberi sors sem.

Az analitikus építkezésmódnak megfelelően a drámai szituációt meghatározó események, amelyek a távoli múltban játszódtak le, egy új mozzanat – Werle hazatérése – hatására feltárulnak. Gregers Werle hivatása, hogy „tizenharmadiknak üljön az asztalhoz”, ő legyen a többiek nyugalmát megzavaró különc.

Ibsen így vall erről: „Igen, mi tizenharmadikok mindig terhére vagyunk a többi tizenkettőnek, a tucatembereknek!”

A cselekmény nem más, mint a régmúlt események felkutatása és a következményekhez való új állásfoglalás kialakítása. Ennek megfelelően sűrűsödik a dráma eseményeinek ideje egy napra, ami a kis Hedvig 14. születésnapja, egy helyre s a cselekmény egy fordulópontjára, Hjalmar családi életének összeomlására.

Az I. felvonás, az expozíció Gregers felismerésével és elhatározásával zárul. A bonyodalom fázisait a kíméletlen valóságfeltárás fokozatai alkotják. A tetőpont Hjalmar összeomlása: „Otthonom romhalmazzá vált ... nincs többé gyermekem!” Késleltető mozzanatként a kis Hedvig megpróbálja megfordítani az események menetét: kedves vadkacsája feláldozását tervezi. Közben Hjalmar fokozatosan feladja „ideális követeléseit”, s bekövetkezik a krízis: a kislány öngyilkos lesz. A dráma megoldása: a család élete úgy folytatódik, mintha mi sem történt volna.

A vadkacsa alapkérdése: mi történik akkor, ha valaki még komolyan veszi a polgári eszményeket? Ibsen válasza szerint a kisembernek szüksége van az „élethazugságokra”, hogy el tudja viselni életének sivárságát, kegyetlenségét. A teljes, meg nem alkuvó igazságot az emberek képtelenek elviselni.

A mű mondanivalója bonyolult. Rávilágít arra az ambivalens érzésre, miszerint tönkre mehet minden emberi érzés, és életlehetőség a hazugság és öncsalás révén, de öncsalád, önámítás nélkül lehetetlen élni.

Ibsen pályájának jelentős pontja A vadkacsa megírása, mert ez a darab vezet leghatározottabban a szimbolista nyelvezethez, a modernséghez. Cselekménye és az egyes cselekményszálak kapcsolata megvalósítja az életelvek-életmódok közötti minőségi különbségeket, nem dönti el, mi helyes és mi helytelen. Werle az „igazságokhoz”, Relling doktor pedig a hazugságokhoz segítette a szereplőket, s az előbbi bizonyult pusztítóbbnak. A fiatal Werle igazsága elpusztít egy egész családot, mire rájövünk, hogy az embereket nem lehet kívülről megváltoztatni.

Ibsen szimbólumtechnikája tökéletes. Megteremti az érzéki-kézzelfogható cselekmény és a szimbolikus tartalom szerves egységét. Az állat mint szimbólum, egyszerre része a realista ábrázolásnak, és megmutatja az egyedi sorsban rejlő általános jelentést. A szimbólum nemcsak a mű hangulatát határozza meg, összekapcsolódik a cselekménnyel és a jellemzéssel is.

Ibsen kérdező írónak vallotta magát, s valóban, kétségbe vonta, megkérdőjelezte a polgári életformát, értékrendet. De mi, mai olvasók is „ítélőszéket tarthatunk magunk felett”: nekünk is van mivel szembenéznünk.

(Forrás: Varga Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve – A realizmus irodalmából 56-59. old. – ITEM Könyvkiadó Békéscsaba)