Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma

I.

a)         A regény műfaj népszerűsége

b)         A regény ihletője

II.

a)                  Helyszínek

b)                 Szereplők

c)                  A cselekmény

d)                 Az üzenet

III.      Összegzés

A 19. században nagyon népszerűvé vált a regény mint műfaj. Az írók hosszabb, nagyobb terjedelmű művekben próbáltak választ találni a társadalmi igazságtalanságokra, egyenlőtlenségekre. Így Mikszáth Kálmán is, mint általában a 19. századi írók a század végén, már regényeket írt. Ekkor, 1894-ben született egyik híres regénye, a Beszterce ostroma is.

Mikszáth műveiben felhasznált különböző anekdotákat. Ez a mű is egy anekdotára épül. Az anekdota a konkrét hitelesség igényével fellépő rövid, csattanós történetet mond el általában történelmi személyek vagy események mulatságos jellemzésében. Mikszáth is erre építi fel regényét, amelynek „témáját” egyik képviselőtársától, Pongrácz Károlytól hallotta, aki egy különc rokonáról mesélt.

Mikszáth műveiben meghatározó elbeszélő hangvétele, az élőbeszéd közvetlenségének felidézése.

A regény cselekményének fő színhelyei: Nedec vára, Zsolna városa, Krivánka: Behenczy-kastély. A színhely megválasztása azzal magyarázható, hogy az író a Felvidéken született, nagyon szerette ezt a tájat, szépségét élete végéig magában hordozta. Nedec vára, a főszereplő, Pongrácz  István „birodalma” is itt található. A helyszín bemutatása elnagyolt, az írót jobban érdekli a felvidéki emberek mondavilága, babonássága. Dugali bácsi „felejthetetlen igazságérzetének” anekdotájával indít, vagyis, hogy a kuruc harcok után a Habsburgok országszerte lerombolták a várakat. Nedec vára ezt a várrombolást sikeresen átvészelte, mert a császári apparátus kastélynak, nem pedig várnak minősítette.

A főszereplő, Pongrácz István „különc figura”, számára megállt az idő a lovagkorban, nem vette, vagy nem akarta észrevenni a történelem kerekének fordulását. Élte a hajdani várurak életét, lovagi tornákat, hadfelvonulásokat rendezett. Különc szokása volt, hogy az ebéd utáni pipázgatás közben az erkélyről pénzt szórt a parasztgyerekeknek. Hogy nő is legyen a háznál, az egyik vándorcirkuszi társulattól megvásárolta Donna Estellát 600 pengőért.

Mikszáth Pongrácz István alakjával egy sajátos hőstípust: a megkésett ember, a Don Quijote-szerű alak típusát teremtette meg. Mindkét ember a „felesleges ember” típusa, aki hátat fordított az idő múlásának, egy általuk idealizált világban, időben éltek. De míg Cervantes főszereplője mindig beleütközött a rideg valóságba, és élete végén be is vallotta saját kudarcát, addig Mikszáth Don Quijotéjának behódolt az egész várudvar, hajbókoltak neki az emberek, ezzel akadályozva, hogy belássa saját különcségét.

Pongrácz István feleslegesnek és nevetségesnek mutatkozik a polgári társadalomban, s Mikszáth szatirikusan ábrázolja téblábolását egy számára idegen, ám törvényszerűen létrejött közegben. Nem kérdőjelezi meg viszont az általa vallott erkölcsi- és életelveket: hiszen vannak olyan értékek, amelyek nem függvényei az időnek és a világ változásainak, mint a tisztesség, a becsület.

A regény alcíme: Egy különc ember története. Az elbeszélő tudatosan visszatér a kérdésre, s nem dönti el egyértelműen, hogy hőse különc ember vagy inkább bolond-e. Az viszont egyértelmű, hogy Pongrácz állapota erősen hullámzó, és hogy a regény második felében, főleg a negyedik részben egészsége folyamatosan romlik. Ennek oka lehet a párbajban szerzett súlyos sebesülése, de az a lelki válság is, amelyest Apolka távozásának gondolata élez ki. Halálának módja, a válság, normális megoldásnak tekinthető, s végérvényesen tiszteletreméltóvá teszi az időből kihullott ember eszményeit, a következetességét, az önamga vállalását.

Nem tudjuk, valóban őrült-e Pongrácz István. Ezt is, és azt is homályban hagyja Mikszáth, hogy miért, hogyan, milyen körülmények között alakult ki különcsége. Mikszáth nem is egy őrült ember kórtüneteit vagy egy egészséges ember irreális tetteit akarja lerajzolni, hanem egy különc embert akar ábrázolni. Pongrácz úriember módján bánt a várban élő néppel, különb volt korabeli nemes társainál. Ezt különösen akkor érthetjük meg, ha összehasonlítjuk a szomszédjában élő két Behenczy báróval. A két Behenczy várát elette az idő, az udvar sem volt gondozva, hiszen őket csak a kártyázás érdekelte. Egyetlen anyagi forrásuk az évenkénti 5000 pengő volt, amit még nagyapjuk érdemei után kaptak. De ez a pénz nem tartott sokáig, hiszen vagy az egyik, vagy a másik elkártyázta. Velük teremti meg Mikszáth az úri svihák alakját, akik ragaszkodnak régi, nemesi címerükhöz, gőgjükhöz, de emögött már semmi anyagi háttér nem áll, lecsúsztak a társadalmi ranglétrán.

A kártyázás és az anyagi gondok miatt kerül az ifjabb Behenczy Nedec várába. Ugyanis a kártyában annyira eladósodott, hogy fel kellett ajánlania váruk egyetlen meglévő értékét, a harangot. Amikor ezt az öreg Behenczy megtudta, elűzte fiát, aki a nedeci várban próbált szerencsét. Pongrácz itt kinevezte várorvosnak, majd előkóstolónak. Szokása volt ugyanis a rangok osztogatása hívei között. Behenczynek azonban egyszer Estella piros ajkát támadt gusztusa megkóstolni, amiért Pongrácz börtönbe záratta. Estella azonban furfangos módon kiszabadította: parasztasszonynak öltözve, krumpliszsákba bújtatva kiszöktette Behenczyt, és Besztercére mentek. Ez a bonyodalom okozója. Pongrácz kiadató parancsot kért Besztercéről, de természetesen Beszterce város vezetői kinevették, elutasították. Erre Pongrácz megindította a támadást Beszterce ellen.

A második részben megismerkedhetünk Apolkával. Apolka kislánykorában elvesztette szüleit, és a városi írnok vette gyámsága alá, ahol cselédlány volt. Ezután édesapja testvérei, Trnowszky – Tarnóczy-fivérek veszik gyámságuk alá egy-egy évre. Egymással versengve nevelték a lányt. Drágábbnál drágább holmikat vettek neki, elhalmozták minden jóval, széppel. Apolka azonban szerelmes lett az egyik nagybácsijának a fiába, Tarnóczy Emilbe, aki szintén viszonozta érzelmeit. Az egy év letelte után, amit Tarnóczyéknál töltött, eljött érte Trnowszky nagybácsi kocsija. Nem gondolták, hogy a komornyik a beöltözött nagybácsi, és nyugodtan megbeszélték az esti randevút. Miután a Trnowszky-házhoz értek, a nagybácsi kiutasította a házából, mondván, nem erre nevelte a lányt. Apolka próbálkozott Tarnóczyéknál, de az a nagybácsi is kiutasította. Így visszament a régi gyámjához, a városi írnokhoz. Az írnoknak éppen akkor halt meg a felesége, és felajánlotta, hogy elveszi feleségül, de csak azért, hogy nevet adjon a lánynak. Szegény Apolka az öngyilkosság gondolatával foglalkozott, és elmenekült az írnoktól. Egy városi hajdú találta meg, és bevitte az őrszobára.

A harmadik rész azzal indul, hogy ekkor érnek Zsolna város határára Pongrácz seregei. A város vezetősége igyekszik békés úton megállítani a katonákat. Megvendégelik őket, leitatják Pongráczot. Besztercén pedig olyan megállapodást kötnek, hogy amíg megtalálják Estellát és Behenczyt, addig túszként átadják Apolkát. Pongrácznak megtetszik a fiatal lány, belemegy az alkuba. Így fonódik össze a két szereplő sorsa.

Pongrácz Apolkával szemben igazi lovag. Mindent megtesz érte, a kedvében akar járni. Apolka Pongráczból kiváltott egy eddig nem érzett érzést, a szerelmet, még ha Pongrácz ezt nem is tudta. Apolkáért még párbajozott is, hiszen az egyik katona szájon csókolta kis kegyencét. Ebben a párbajban Pongrácz súlyosan megsebesült, a végrendeletét akarja megírni, amihez ügyvéd kell.

A negyedik részben Nedec várába érkezik Tarnóczy Emil, aki ügyvéd ugyan, de ő valójában Apolkáért jött. Velük és a tiszta szerelemmel szemben tehetetlen Pongrácz. A 19. századi társadalommal, törvényekkel szemben még tudta tartani álom-ideál világát, de a tiszta szerelem összedöntötte kártyavárát. Készíttet egy hatalmas koporsót, és az a kívánsága, hogy kedvenc lován ülve temessék el. Utolsó próbálkozásként börtönbe záratja Tarnóczy Emilt, és új ügyvédért küldet. Emil azonban kiszabadul, megkeresi és visszavásárolja Estellát, és az új ügyvéd érkezésére ő is visszaér Nedec várába. Po9ngrácz ekkor belátja, hogy végleg elveszíti a lányt, hiszen ő csak túszként van itt. Miután visszakapta Estellát, belátja, hogy az ideál világa összeomlott, és megmérgezi magát. Még utolsó kívánsága sem teljesül, lovától külön temetik el.

A műben Emil és Apolka romantikusan ábrázolt szereplők, csak a jó tulajdonságaikat ismerhetjük meg. A többi szereplőt reálisan ábrázolja az író.

A regényben tanúi lehetünk egy olyan különc személy ábrázolásának, aki kora társadalmán kívül egy álomvilágban él. A főszereplő saját maga épített ideál-világ összeomlása előtt inkább lesz öngyilkos, mintsem álmait feladva beilleszkedjen a kor társadalmába, ami számára teljesen idegen.

Mint az anekdoták világát általában, e regényt is sokáig a humor, a kedélyesség hatja át. Nemcsak a regényvilág szereplői, hanem az elbeszélő is természetesnek tartja, hogy a világ tele van különc emberekkel, s hogy minél nagyobb úr, minél gazdagabb valaki, annál szabadabban különcködhet.

A regény egyik fő értéke a többértelműség, a többértékűség. Ezért tekinthető Mikszáth legmodernebb alkotásának.

(Forrás: Varga Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve 3. – A realizmus irodalmából 33-36. old. – ITEM Könyvkiadó Békéscsaba)