Realista környezet- és jellemrajz Balzac Goriot apó című regényében

I.

a)         Balzac Párizsa

b)         A regény előzménye

II.

a)                  Helyszínek

b)                 Rastignac alakja

c)                  A nyomor és a gazdagság

d)                 Goriot alakja

e)                  Vautrin

f)                  A nővérek

III.

a)                  A tabló

b)                 Összegzés

A francia realizmus legnagyobb alakja Honoré de Balzac, aki a francia társadalom teljes ábrázolását tűzte ki célul maga elé. 40 kötetes regényfolyama, az Emberi színjáték meg is valósította ezt a célját, hiszen nemcsak alapjaiban, de mozgásában is bemutatja a kor csoportjait, rétegeit. Az író élete végéig anyagi gondokkal küszködött: nem véletlen, hogy regényhőseinek egyik legfőbb „mozgatója” a pénz.

Egyik legismertebb regénye, a Goriot apó is egy karrier-regény, ami a pénz útját követi nyomon, azt bizonyítva, hogy meggazdagodni csakis mások kárára lehet. Balzac kora egész Franciaországát emutatja művében. Az 1830-as júliusi forradalom után a pénzügyi arisztokrácia jutott hatalomra. A kor Párizsáról így írt Heine egy újságcikkben: „Párizsban minden csendes, mint egy behavazott téli éjszaka. Csak a kamatok csepegnek állandóan, s hozzácsapódnak az egyre növekvő tőkéhez; szinte hallatszik, a mint nőttön-nő a gazdagok gazdasága. S közben felcsuklik a szegénység zokogása. Olykor megcsörren valami, mintha egy kést élesítenének.”

A polgári társadalom erkölcseit, pénzügyi szövevényeit, vagyoni mesterkedéseit Balzac olyan realitással mutatja be regényeiben, hogy Engels így nyilatkozott róla: „Többet tanultam tőle, mint a kor valamennyi hivatásos történészétől, közgazdászától és statisztikusától együttvéve.”

 A regény előzménye az író noteszának feljegyzése, amely azt tartalmazza: „Egy derék ember, akinek 600 frank évjáradéka van, polgári penzióban él. Lányai tették tönkre, akiket 50-50 ezer frankos évjáradékkal adott férjhez. Úgy halt meg, mint egy kutya.” Ez a dokumentum kel életre a regényben. A cselekmény 1819-ben kezdődik. Ekkor Goriot úr már szegény, és lányai szipolyozása miatt egyre inkább elszegényedik.

Balzac Párizsnak két pontját mutatja be: a Vanquer penzió a nyomor, a Beauséant kastély a fényűzés színhelye. Látszólag elütnek egymástól, valójában ugyanannak a társadalomnak két pólusáról beszélhetünk. Mindkettő erkölcsi nyomort és züllést mutat; de a Vanquer penzióban ehhez anyagi nyomorúság is járul. Balzac kiváló megfigyelőképességét bizonyítja a Vanquer penzió leírása. Az író minden érzékszervével felfogja a benyomásokat, látás, hallás, ízlés és szaglás közvetíti a nyomort, amely az egész környezetet jellemzi. A hatást növelik a hasonlatok és a megszemélyesítések: „E szobának levegője olyan illatot áraszt, amire nincs szó nyelvünkben, egyszerűen penziószagnak kellene nevezni. Szellőzetlenséget, penészt és áporodottságot jelez. Nedves hidegséget éreztet, ami átjárja az ember ruháit; íze, mint egy ebédlőé vacsora után, a tálalót, a konyhát, a kórházat idézi fel egyszerre... az öreg bútorok olyanok, mint a társadalom hajótöröttei a gyógyíthatatlanok menhelyén... Rokkant székek, apró, siralmas gyékényszőnyegek, amiknek fonala mindig messzibb nyúlik, de sohase válik el, széteső, vén melegítők, amiknek födele lejár és fafogójuk elszenesedett...”

Ez a nyomortanya a regény cselekményének fő színhelye. Itt szegényedik el Goriot úr, itt ismeri meg Párizst az ifjú Rastignac.

A Goriot apó az ifjúkor erkölcsi konfliktusait mutatja be. Rastignac válaszúton áll: döntenie kell sorsáról. Ratignac és nemzedéke mérhetetlen ambíciót táplál a szívében. A fiatalságot Napóleon világsikere tartja izgalomban. Balzac hősei is felfelé vágynak, ki akarnak tűnni, előre akarnak jutni, ha kell, bármi áron. A hőst egy nagy kérdés foglalkoztatja: hogyan lehet karriert csinálni egy olyan korban, amikor csak a pénz jelent társadalmi értéket. A regény főleg Rastignac „érzelmi” nevelését mutatja be. Azt beszéli el, hogy lesz a derék ifjúból hitvány férfi. Rastignac két világot tapasztal meg nap mint nap.

Az egyiket a szegényes penzióban, a másikat az előkelő világban, ahol sorra meggyőződik arról, hogy kora társadalmában annyit ér valaki, amennyit ravaszsággal, csalással, kereskedéssel megszerez, tehát egyedül a vagyon boldogít. A Vanquer penzió világának erkölcsi tanulságait Vautrin foglalja össze a vidéki ifjú számára: megállapítja, hogy ennek a fiatalembernek minden vágyát egy jelszóban lehet összefoglalni: karriert csinálni! Rastignac az előkelő világot megismerve összevetheti a penzió lakóinak nyomorával. Vautrin az író társadalomkritikáját is közli: „Tudja, hogyan tör utat magának az ember ebben a világban? A zseni villámló feltűnésével vagy a korrupció ügyeskedésével. Úgy vágódjék be az emberek közé, mint egy ágyúgolyó, vagy úgy szivárogjon közéjük, mint a pestis. A becsületesség nem ér semmit. A zseni hatalma előtt meghajolnak; gyűlölik, megpróbálják rágalmakkal betörni, mert ez osztozás nélkül mindent magának foglal le, de ha kitart, behódolnak előtte..., a középszerűségnek a korrupció a fegyvere, és ennek száma légió, és mindenütt beleütközik szurnyaiba.”

De Párizs másik, fényűző világában is hasonló a tanulság, hiszen BEauséant báróné ilyen szavakkal tanítja Rastignacot: „Mennél hidegebben számít, annál biztosabban jut előre. Üssön irgalom nélkül, akkor majd félnek magától. Verje úgy a férfiakat és az asszonyokat, mint a postakocsis a lovait, amiket kidögölve otthagyhat a postaállomáson.” A „tanítások” ellenére Rastignac meg tud hatódni Goriot úr szenvedéseinek látványától, zálogba küldi az óráját, hogy öreg barátján segíthessen; és felháborodik Restand gróf szívtelenségén. Szíve összeszorul, amikor a párizsi társaság könyörtelen elzárkózását tapasztalja, majd valósággal felháborodik, amikor a medaliont el akarják venni a halott nyakából. A regény végére a tapasztalatokból elhatározás lesz: „Most kettőnkön a sor!”

Goriot apót méltán tekintik „polgári Lear király”-nak, a meggazdagodott és lányai által tönkretett ember bemutatásával sokkal többet mond ennél. Goriot vagyonszerzésének története a napóleoni háborúk világába vezet el. A tésztakereskedő Goriot ekkor szerezte vagyonát, vejei azért is idegenkedtek tőle, mert politikai szempontból kompromittálhatja őket. Nem „szívtelenség”-ről van szó, hanem a gazdasági-politikai viszonyok könyörtelen parancsáról. Goriot lányai sem gonoszságból hanyagolják apjukat, hanem azért, mert a „társaság” erre kényszeríti őket. Állandó anyagi zavaraik, származásbeli hátrányaik háttérbe szorítják a legtermészetesebb érzést: az apjuk iránti tiszteletet és szeretetet, ami az író mondanivalójának lényege is. A társadalom farkastörvénye megfosztja a szülőt gyermekétől. Balzac azzal is fokozza a hatást, hogy Goriot apót mint az apaság mániákusát, megszállottját mutatja be. Ennek a mániának valós oka van, mert felesége elvesztése után Goriot minden gyöngédségét, szeretetét a lányaira pazarolja. A lányok inkább a kor társadalmának áldozatai, mintsem „szívtelen” teremtések.

Vautrin, a fegyenc gyakori szerepeltetésével a burzsoázia bűneit leplezi le. Felfogását így fejti ki: „Az élet valósággal olyan, mint a konyha, éppen olyan büdös, és éppúgy be kell piszkolnia a kezét annak, aki kotyvasztani akar benne. Csak tudjon aztán jól megmosakodni – ennyiből áll korunk egész erkölcse.” Vautrint elsősorban a rendőrtiszt érti meg. A rendőrség ugyanolyan eszközökkel dolgozik, mint a rablók, csak ők jobban, ügyesebben leplezik az elkövetett bűntetteket. Az író így szólaltatja meg a bűnügyi rendőrség főnökét: „Egy alapos szúrás Trompe-la-Mort bendőjébe a bűntettek százait hárítja el... Így kell a jó rendőrségnek dolgozni. Az igazi emberbarátok szerint ez annyi tesz, mint elejét venni a bűnnek... A társadalomnak sok olyan szolgálatot teszünk, amiről ez nem is tud... egy felsőbbrendű keresztény tudja, hogy nemcsak kitaposott ösvényeken járva szolgálhatjuk az igazságot.” Ez a  felfogás csak megfogalmazásában tér el Vautrinétól. Mind a fegyenc, mind a rendőr késhegyig menő harcra készül: Vautrin cinikus bátorsággal száll szembe a társadalommal, a rendőrtiszt pedig szemforgató képmutatással készül őt meggyilkolni, mindkettőjük közös vonása, hogy lelkifurdalás nélkül képesek ölni.

A meggazdagodásnak több módja is kínálkozik Rastignacnak. Vautrin ajánlata szerint gyilkosság árán gazdag hozományhoz lehet jutni, vagy a szerencsejáték útján; esetleg hosszú, kitartó tanulás, munka eredményeként; s végül Beauséant vikomtné tanácsa szerint az előkelő családi, rokoni kapcsolatok révén gazdag szeretőre kell szert tenni. Rastignac az utolsó „megoldást” választja. A pénz minden emberi kapcsolatot tönkretesz. Anastasie vér szerinti arisztokratához, Restand grófhoz, Delphine is pénzemberhez Nucingen báróhoz ment feleségül. Nasie nemhogy segítette, hanem akadályozta a húgát abban, hogy kapcsolatba kerülhessen az igazi előkelő világgal. Ugyanakkor Nasie társasági helyzetét megingatta, sőt később lehetetlenné tette Maxime-hoz fűződő viszonya, és az ebből fakadó sorozatos erkölcsi és anyagi botrányok. A két lány még haldokló apjuk jelenlétében is sértegeti, szidalmazza egymást, egyik a másikat okolja Goriot nyomorúságáért. Delphine anyagiakban kevésbé kíméletlen az apjához, mint nővére, de Goriot halála után ő sem megy el apja temetésére.

A regény szerkezete valóságos mestermű. Balzac kitűnően szövi össze a szálakat: három főszereplője, Rastignac, Goriot és Vautrin mind a két színhelyen „otthon” van. A regény befejezésében váratlan a fordulat, meglepődünk, hogy Rastignac a temetés után elmegy Nucingennéhez ebédelni. Érthető Rastignac döntése, mert elhatározása, vagyis az előkelők világába való bejutás csak így remélhető. A karrier csak így lehetséges számára.

Az író hatalmas korképet, tablót fest a francia társadalomról, egyetlen típus sem hiányzik belőle. Megláthatjuk a ravasz vállalkozók üzleti mesterkedéseit, az arisztokrata szalonok intrikáit, a kurtizánok szerelmeit, az aranyifjúság kíméletlen törtetéseit, a rendőrkopók és alvilági banditák élethalálharcait, a tisztességes, de szegény tudósokat és írókat.

Balzac mindent tud szereplőiről, környezetükről, s mindenről tudósítja az olvasót. Nem bíz semmit az olvasó fantáziájára, s elvárja, hogy ítéleteit közönsége is elfogadja, vele értsen egyet. Ítéletében az objektivitás és a pontosság jellemzi. Könyörtelenül szókimondó és igazságos: a pénz hatalmától elzüllött, sznob társadalom felett mond ítéletet, s a vágyaik, szenvedélyeik áldozatává váló hőseit – így Goriot apót is – legfeljebb szánja, de nem menti fel a felelősségük alól.

Balzac életművét Engels nem véletlenül nevezte a „realizmus dialadá”-nak.

(Forrás: Varga Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve 3. – A realizmus irodalmából 42-45. old. – ITEM Könyvkiadó Békéscsaba)