Mint a macskáknak a lombardvidéken
a rossz víztől, s másutt is, meglehet,
golyvám nőtt sok-sok kínom közepett,
s állam már a hasamig ér le éppen.
Tarkóm púpos lett, szakállam sötéten
égnek mered, a mellem beesett,
mint hárpiáké; csöpög az ecset,
s levétől kész mozaik már a képem.
A két vesém a gyomromba nyomult,
ellensúlyuk meg horgas üllepem lett,
s ide-oda topogok, mint a vak.
Elől bőröm egész feszesre nyúlt,
hátul a hajlongástól megtüremlett,
s mint íjat, feszítem ki magamat.
Ezért oly balgatag
az elmémben megfogamzó ítélet:
a ferde cső golyója félretéved.
Giovanni, jöjj, te védd meg
hírnevemet, s képemet, mely halott:
rossz hely ez itt, és festő sem vagyok.
Ford.: Rónay György
Forrás: Michelangelo Buonarroti versei – Rónay György
fordítása – Magyar Helikon 1959.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése